2010. március 29., hétfő

tizennyolc

Hétköznapjaim jelentős részét a számok uralják. Statisztikai adatokat kell produkálnom, figyelnem, ellenőriznem, értelmeznem, magyaráznom, számon kérnem, fenntartásokkal kezelnem vagy hinnem... Így óhatatlanul az életem más dimenzióira is "áttevődik" a statisztika-függőség. Azaz, hogy állandóan valamilyen számokhoz viszonyítva mérem az elmozdulást.

Ennyi holdtölte. Sok hét. Sok nap. Sok perc. És ezek alatt sok minden egyéb.


Kétszernyolcpluszkettő, azaz 18. Nagykorú. Hónapokban számolva. Reméljük lesz más időmérő egységben is számlálva...

2010. március 18., csütörtök

két esztendő

Születésnapomra kaptam egy nagyon nagyon ötletes és rövid idő alatt szívemhez és az aktuális színű táskához nőtt ajándékot. Amelyben a mai napon ez szerepel: "két éves az un-sorriso blog". Igen, 2008-ban tavasszal ért el engem is a bloggerkedés lelkesedése. És azóta már 112 bejegyzés született meg. És körülbelül ennyi ül piszkozatban. Arra vonatkozó statisztikám nincs, hogy hányan olvasnak, de tervezem. Tudom, hogy ez egy 50 alatti szám. És azt is, hogy nem is akarok egy ennél kétszer nagyobbat elérni. Merthogy ez a legszűkebb-legkedvesebb réteget is jelenti, és néhány érdeklődőt. Amikor majd olyan okos leszek, mint egyesek, illetve olyan véresen komoly dolgokról fogok írni, mint kettesek, akkor talán ez megnő. De nem ez a cél. A cél a mindennapi mosolyravaló megteremtése:) És ez szinte kivétel nélkül sikerül:)

És akkor kicsi józsefattilázás, tivadarazás meg őszinte pancserkodás:

két esztendőm hat, alom,
két esztendőm nem adom,
de gyakran megmutatom

annak,
akit érdekel
mi történik énvelem

azoknak,
akik nincsenek
csak nagyon ritkán énvelem

kik hasonlóan bizik
on-line élik
a hétköznapit

annak,
aki értelmet lel
szavakban, képekben.