jön a tavasz

A Nők Lapja is már csak egyvalakire emlékeztet. Aki miatt soha nem felejtettem el szerdán beszerezni, mert már csak erre volt türelme önállóan olvasni. Szóval a rutin: tegnap ismét megvásároltam. És a kedvenc rovatom a gyorsinterjú az utolsó előtti oldalon. Most Szegő András Kútvölgyi Erzsébet színésznőt kérdezte. A tíz kérdésből egyik: mi volt élete legfájdalmasabb élménye? Erre ő (a többek között Kossuth és Jászai Mari díjas színésznő) ezt válaszolta: "Ugyanabban az órában, amikor a húgomat temettük, halt meg apukám, aznap műtötték rákkal anyukámat, Rövidesen ő is követte őket. Azokban a napokban váltam felnőtté, bár szívem szerint sokáig maradtam volna még gyerek. És bármilyen furcsa, azóta érzem magam teljesen szabad embernek. Érzem azt, hogy nem kell félnem semmitől".

Megható, megrázó és egyben felrázó volt. Gyorsan levontam a magam számára a következtetéseket.

1. Nagyon szerencsés vagyok. After all. Vannak akik rosszabbul járnak. És még én is járhatnék ezerszer rosszabbul. Szóval végülis örülnöm is kellene.
2. Felnőni is fel kell, na. Ha akarunk, ha nem, mégiscsak előbb-utóbb jó lenne. És bár rég azt hittem, felelősségteljes felnőtt vagyok, kiderült, hogy igazából eddig ez csak hiteles önámítás volt.

3. Ő nem félt. Attól, ami rá várt. Nekem sem szabad. Attól, ami rám vár.