Közös energiák

Kedves Mindenki!

Idén karácsonyra nem ír a családunk az angyalnak ajándéklistát. Viszont ha lehet most kérünk mindenkitől lelki energiaátcsoportosítást, imát, ránk gondolást, drukkolást, telepátiás erőküldést, aprócska csodakéréseket, amit csak lehet. Valakiért, aki életet, nevet, mókát, kacagást, éneket, viccet, zakuszkát, bécsi szeletet, meleg otthont és az életnek természetességet adott. És akiért most sajnos nagyon ijedten aggódunk. Közös energiák mindig csak jót hoznak! Köszönöm!

Projektek

Vannak projektek, amik valahogy nem valósulnak meg. Vannak, amik csak elhalasztódnak. Vannak olyanok is, melyről - akarva-akaratlanul - le kell mondanunk. Vagy lemondat valami. És vannak olyanok, melyekhez görcsösen ragaszkodunk akkor is, ha már rég nincs is mihez...

De vannak projektek, melyek valóra válnak. És a valóság néha felülmúlja a tervezést! Ilyen projekt nekünk a www.perko.ro

Köszönet érte sokaknak! Annak, aki páratlanul megálmodta a dolgok tiszta egyszerűségét! Köszönet a fotósoknak: a leghűségesebbnek, aki évek óta minőségben dokumentálja megjelenéseinket, a segítőkész barátnak, aki elvállalta a fotó-akciónk! Az ötletadó-támogató-megértő barátnak, aki minden messengeres konzultációnak aktív résztvevője, a szervezésnek-kivitelezésnek segítője volt. A leghűségesebb táncos társnak, aki mindenben bizalmat szavazott, biztatóan bátorított.

És főleg annak, akinek ehhez csak közvetetten van köze, de ezért a közvetettség ellenére is többet tett, mint mindannyian együttvéve. Életem párjának, minden tervem és projektem fő támogatójának, és a dolgok technikai zsenijének.

Köszönetek!

És ez csak a kezdet:)

Három

Ennyi kérdés. Ennyi fejű sárkány. Ennyi a tánc.

De ez nem mese. Merthogy ennyi az esztendők száma. Mögöttünk.

Ennyi ősz. Sétákkal, szülinapokkal, iskola-traumákkal, zakuszkákkal, kirándulásokkal, hegymászással, spanyolozással, Budapestezéssel, dolgozatírással-sírással, Parajdozással.

És ennyi tél. Téli gumi akciókkal, szentkirályi jégkirálynősködéssel, jéghideg kölcsönautókkal, jégbe fagyott borvizes csomagtartókkal, Madarasi Hargitázással, karácsonyfával, meglepetésekkel, sílécekkel, korcsolyákkal, esésekkel és superman-performanszokkal.

És ennyi tavasz. Költözéssel, biciklizéssel, konferenciázással, Bölönözéssel, Pécsezéssel, húsvétolással, locsolással, Ákosozással, ikeázással.

És persze nyár. Mosolyokkal, meglepi tízóraikkal és szülinapokkal, ebédekkel, tortákkal, hatalmas biciklitúrákkal, Családozással, csatangolással, esküvőzésekkel, nyaralásokkal, lekvárbefőzéssel, udvargyönyörködéssel, barátkozásokkal, Petőfi sztrítezéssel.

Természetesen a best years of my life. Minden nap aranyat ért. Kivétel nélkül.

fintor

Az élettől. Merthogy minden adott, csak nem úgy, ahogy jó lenne.

És Iskola. Mint minden. Ahol adnak csillagos 10-est, de semmit nem ér. De van bukás, ami minden eddigi 10-est feledtet. És mindenki - főleg te - csakis erre emlékszel.

És Tapasztalat. Avagy mondhatni az üvegbura alatt felnőtt, tenyeren hordott királykisasszony (majd udvarhölgy...) esete a való világgal. Az elmélet találkozik az empíriával.

És ismét Fintor. Amikor az egészség hátránynak bizonyul, a kiegyensúlyozott lélek mit sem ér, az antibiotikummentes szervezet leigázódik.

És Ébresztő. Mi fontos, mi nem, mi számít és mi nem.

És Megerősítés. Hogy vannak szike által elvághatatlan szálak, vannak háttérből előlépő legjobb barátságok, néma kézszorítások tele mondanivalóval, szeretetfűszerezett erőlevesek, hangtalan bátorítások, feledhetetlen ébresztések.

És Mégis Veszteségek. A jövőből múlt lesz, a pillanat varázstalan, a hallhatatlanság misztériuma elszáll, a szép reményekből a szép majd a remény. És már a zöld sem olyan zöld.

vélemény

Ismét megkérdeztek:)

Nyárban jártam:)

Most jó, most már,

a sok jóból ránk fért már:)

Udvarom, udvarom

Amit az elkényelmesedett on-line generation két, kozmopolita fiatal diplomás tagja (akik viszont kertvárosban akarnak élni) egy évig nem tudott véghezvinni, azt az erre profilálódó csapatnak pikk-pakk sikerült. Merthogy kettőnk közel 1000 virtuális kapcsolata sem segített sem a teherautók, sem a fekete föld, sem más hétköznapi praktikus dolgok megoldásában... Szóval elengedhetetlenné vált a szakértők fele küldött SOS.

Így a kert-prodzsektesek jöttek-láttak-hoztak-raktak (20 órán keresztül), most már csak kollektíven fohászkodunk, hogy a fű kinőjjön. Talán a tervezett kerti barátkozásunkat veszélyeztető hétvégi zuhé most akár jól is jöhet...

A before-after fotók elmaradnak. Előbbi mindenki emlékezetében hűen él, aki járt nálunk (és akinek úgy magyaráztuk el az útirányt, hogy oda kell jönni, ahol úgy néz ki nem lakik senki... ennyit az udvargondozásról...), mi meg gyorsan el is akarjuk felejteni. Az eredményre pediglen várni kell. Meggyőződésünk, hogy nem hiába!:)

Sok(k) a jóból!

A bringa-udvar-olvasás stb. egyre kevésbé enged teret a bloggerkedésnek. De nem is igazán ez az oka a nagy hallgatásnak. Hanem hónapok óta várakozó üzemmódba vagyok kapcsolva. Várakoztunk. A kisember mellett válaszokra, biztató szavakra, előnyös csillagállásra-holdjárásra, gyarapodó szabadidőre, fogyó feleslegekre, szerencsés konstellációkra. No és bár jóból is jutott sok, a remény hal csak kullogott a sor végén.

Mostanig! Mert a napokban a forgandó szerencse ránk mosolygott! Gyógyul az, aki nagyon kell gyógyuljon. És alakul az udvar végre, ami egy éve stagnál és szebb időkre vár. És eljutottunk az egyről a kettőre (és a számlálást folyatjuk... !). Na meg persze kitűződött egy időpont, ami a hosszas és türelemmel (csak olykor) viselt (lelki) szenvedések (értsd: önmarcangolások) végére kiteszi a pontot. (!)

első hónap

A tavaly augusztusban megspinningezett, szinpadi és korántsem szinpadias leánybúcsúztatáson megriszált, egy esküvőben megtáncoltatott, kolozsvárosi-csíkszentszeredai útvonalon számtalanszor megdöcögtetett, Budán-Pesten, télben-hóban-sípályán meghordozott hetyke locsolólegényünk ilyen előélet után nem csoda, ha mozgalmasra alakította az elmúlt 30 napunkat:)

A családi fontossági listán, a májusi programok alakításában, a határidők módosításában, no meg természetesen az érdeklődési területek sorrendjében abszolút prioritást élvező kedvenc evő-alvó-kicsit síró-anyukája kék szemével a világot mustráló apróságunk természetesen nézni-enni-mutogatnivaló. De az elfogult nagynéni próbál (!) visszafogott lenni, és csak egy sokszempontból kedvenc képpel dicsekszik. Ahol a 18 napos Ákos kedvenc pozíciójában próbál aludni, azazhogy ellenállni az evés utáni böfiztetésnek nevezett menetrendszerű tevékenységnek. Természetesen a képkiegészítők: a legeslegkedvesebb áprilisi kismamánk a legkedvencebb színharmónikában:)

Ajándék

A nyuszi elhozta nekünk a várva várt ajándékot. A "csomag" 3,700 g-os volt, 56 cm-hosszú. És természetesen a nyuszi és a csomag is körültekintő módon érkezett: nyugodtan lehetett ünnepelni, tojást festeni, barátkozni.

A nyuszi csatlósa, az elmúlt 9 hónapban új szerepkörbe lépő személy példásan állta és állja a sarat. És a "csomagbontás" eddig ismeretlen tevékenységét is páratlanul végzi. A segítség sajnos nem tud sokat segíteni, csak támogatni hol a testet, hol a lelket. De a büszkeségtől néha azt sem tudja, mert kell írja a sok sms-t, kell telefonon részletezze az eseményeket.

És az április vége-május eleje egy másik eseményt is elhozott számunkra. Ismét ünnepelhetünk: eltelt 365 nap egy bizonyos, megjegyzendő esemény, és a bátor hadvezérbeli életünk kezdete óta. Van, ami most kezdődik, és van ami csak folytatódik:)

huszonegy

Nem huszonegyezünk, de azért a kocka el van vetve. Csak innen visszafele számolunk. Mától. És persze meta(huszon)egyezkedés is van pocakos és pocaklakó közt. Arról, hogyan is gondolja ez utóbbi a további legfeljebb 3x7 napot. És mikorra legyen kész az előbbi... (és a férje, anyja, apja, testvére, sógora, szomszéd kutyája, macskája s mindenki:))
M. kisasszony szerint teleholdkor nagy esély van rá, vagy rögtön utána, azaz április 18 vagy 19 (én ennek nyomán kiderítettem, hogy a pocakos is amikor még csak pocaklakó volt, pont teleholdkor kivánkozott ki közénk). A nagynéniségre készülő egyik fő érintett nagyon bízik a 21-es dátumban - márcsak a tökéletes költői koreográfia kedvéért is. Szóval tippek, tétek, jóslatok számára nyitott a comment-box:)

micsa sürgősség

Hogy nem mondjam: urdzsenca. Ami megesett. Pontban éjfélkor. Merthogy akkorra tetőződtek a micsa-szenvedések, és bevonultunk. Készületlenül. Akkor még nem sejtettük, mennyire és miben mérhető a készületlenségünk. Például olvasmánynélküliségben. És családorvos nevének nem tudásában (így jár az ember, ha nem jár orvoshoz, azaz nem beteg... nem tud alapvető kérdésekre félkómásan felelni...). Az újdonsült feleség meg nem tud segíteni. Mondjuk nem tudom, ha valaki kómában van, vagy vérzik öt sebből, persze nincs vele senki, amíg meg nem mondja a családorvos nevét, addig nem kezelik? No de megfejtettük a titkot, s így csepeghetett a drogpatak a legeslegkedvencebb kosztosomba. Aki emiatt két hétig nem teljesít az elvárásokhoz mérten. Ezen a téren. Majdcsak meggyógyul....:) Nem mondták neki, hogy "szarok a vénái" (mint egyik sorstársának), illetve koherensebb diagnózis nélkül haza is engedték. De mindenképp pozitív fordulatot hozott ez a nokturn látogatás, szóval - az kevésbé kellemes tapasztalatok ellenére - jó döntés volt.
Amúgy a fent említett páratlan helyen - ahová reményeim szerint ebben a statisztikai arányban járok: hétévente egyszer - az éjszakai élet meglehetősen izgalmas. Ilyen jó hangulatú munkahelyen nem nagyon fordultam meg. Rövid résztvevőként megfigyelői pályafutásom során (120 perc) rengeteg disznó-fa-sikamlós vicc, kibeszélés, pletyka, háry jánososkodó elbeszélés került terítékre. Természetesen hatalmas hangerővel, hogy lehetőleg a perfúziózott beteg, a nyolcvanéves bácsi fölöttébb aggodalmas arcú hozzátartozói, a betegfelvételen toporgó kórházban először járó is jól hallhassa. Még hangosabb röhögéssel kísérve. (Tudja meg mindenki: ide mi igenis szórakozni járunk!) Ami mondjuk pozitív üzenet: itt jól érzik magukat az itt dolgozók. Aztán, hogy a gyógyulni, magukat jobban érezni kívánók is igen-e?... Hát mindent nem lehet...

Perkő Vésztőn

Cinquantamila lacrime

senza sapere perchè...

E grazie per tutto e per tutti! Sono passati gia tre anni con moltissimi sorrisi:) Speriamo che sarrano molto di piu!

Várakozás, álmodozás:)

Talán a néhány hét múlva érkező kisember is fog ilyesmiről álmodozni:) (hasonlóan csíkosba öltöztetve:))

Páratlan nők

Nemrég olvastam a Nők lapjában, hogy az olvasók kiket tekintenek - különböző kategóriákban - az évtized nőinek. Elgondolkodtam én kire szavaznék - hétköznapi nők, saját barátaim, ismerőseim, azaz hús-vér nők közül. Úgyhogy kidolgoztam a saját kategória és osztályozási rendszerem! Aranyszobrocskák nem járnak vele, de - kivétel nélkül - rajongás, napi mosoly, barátság stb. garantáltan!

A Harcos kategóriában anyukám és nagymamám biztosan elvinné az első két helyet: a legerősebb emberek akiket ismerek, példátlanul sok mindent kellett már legyőzzenek, ám a mosolymentes szomorúság így sem volt jellemző rájuk.

A Talpraesett kategóriában Kuni, Kata és Hanna kapnák a pódiumos helyeket. Akiken mindig csak ámulok és bámulok, hogy minden nyavalygás és panasz nélkül az élet minden helyzetéből kimásznak, talpra állnak, mennek tovább, és mindig minden helyzetben van humorérzékük.

A Színes élet kategóriában Tüncc és M. Orsi barátnőm inkasszálják a kitűntetést: színes, izgalmas, kalandos, hátborzongató, meseszerű élet van az egyik jelenében és jövőjében, a másik közel és távolabbi múltjában.

A Páratlan és állandósult lelki támasz kategóriában megosztott első díjat kell adnom! Minden barátnőmnek jár a kitűntetés! Az I. díjasok pedig: Magyariné, Annácska, Margó kisasszony, Nándi édesanyja, Katalány, Meskó, Orsik, Bea! Akik évek óta viselik a velem való barátkozással (esetenként!) járó komplikációk és labirintusok bogozásának nehézségét. És még ezt is tudják odaadással csinálni:)) Hihetetlen!

A Le a kalappal kategóriában díjaznám az egyik (anyukámkorú!) kolléganőm, akit kiváló szakembernek, nagyszerű pedagógusnak, kiegyensúlyozott embernek tartok. Ezüsttel pedig a boszorkánykonyha-tulajdonost, aki elkápráztató energiával, kreativitással süt-főz-nevel-tanít és még sok minden mást csinál.

És természetesen számomra Példaképek MINDANNYAIN, az "ilyen szeretnék lenni én is" kategóriámban szerepelnek, vagy valamikor, valamilyen okból, tettből kifolyólag voltak, lesznek ott!

Boldog nőnapot mindannyiuknak! És minden nőnek, aki általában szemlézget a napi mosolyravalók közt!

Hová szakadjak...?

aztán végülis ez lett....

Úrilány, Erdély

Nemcsak azért, mert zöld:) Hanem azért (is), mert
(1) úgy lehetett érezni a budapesti karácsonyi könyvkavalkádban, hogy ez az egyetlen, ami hozzám szól és talán kicsit rólam is. Mert minden adott: erdélyiség, lányság (a friss asszonyság még belefér), s mondjuk (olykor!) úriság. (Az anyai ágú Sikó nemesség most nem fog ehhez segíteni, de az ember érezheti magát úrilánynak abszolút arisztokrata felmenők nélkül is.)

(2) asszociáció-gyanús volt a szerző neve és a reklámszöveg! Rögtön bekattant: nemrég olvastam egy cikket az otthoni hírmondónkban, hogy a zabolai birtokon élnek a fiatal Mikes leszármazottak, egyiknek a felesége foglalkozik a kastélyszállóval (egy román szociológus kolléganőmtől hallottam hírét, aki ugyancsak közvetett módon ismeri a pazar vendégfogadást).

Szóval megvettem. Lelkesen. De bevallom:
(1) nem olvastam ki hazafele a Coronán. Ennek két oka is van: a kifele megkezdett könyvet kellett befejeznem. Kellett volna. De nem működött a fülkémben a világítás. Szóval...
(2) a szilveszteri sízésre sem vittem. Hát sízéshez nem kell könyv (pedig idén sajnos kellett volna...)
(3) haladt-maradt, mert sajnos a tudomány ritkán enged teret a szépirodalomnak...

De most (majdnem) egy levegővételre kiolvastam! Na jó: egy hétvége alatt. Hihetetlenül rég nem engedtem meg ezt a luxust magamnak. De egyszerűen olvastatta magát. Nagyon nagyon tetszett! Ajánlom! Bárkinek! Nemcsak nőneműeknek, és nemcsak erdélyieknek. Sőt!

Keveér Anna és Kászoni Gábor, valamint a kézdiszentimrei Kászoni kastély története. Természetesen a szemfüles olvasó rögtön gyanút fog (és valószínű: joggal) az önéletrajzi pontok túlzott véletlenszerűsége miatt... Ettől függetlenül (vagy ezért is!) őszinte és hiteles az egész kép, amit kapunk. A múltat jelennel összekötő Mézi nénis, Pólikás, szakácsnés andekdotákkal fűszerezett lendületes és színes regény Anna életének optikáján keresztül láttatja Erdély mai arcát, annak is háromszéki változatát. De emmellett néhány filmkockát is kapunk a történelemkönyv kitépett oldalait pótolandó: mi történt az erdélyi arisztokráciával (mágnásvilággal, ahogy a könyvben találjuk) 1918-, 1944-2010 közt eltelt periódusban. A talpon maradás és talpraállás, gyökérvesztés és gyökereket engedni próbálás hétköznapi "művészetének"megoldáshalmazát olvashatjuk. Nem siratva a régi időket, a kifosztást, a "balsors" súlyát (persze ezt is tudjuk, érezzük), hanem egy nagyvárosi, sikeres, a "mában" élő lány szemével és odafigyelésével. Akiből gumicsizmás zabolai lesz, bocsánat: kézdiszentimerei. Tessék elolvasni! Megéri.

Merthogy nem hotelbali, sokszorcsókolindia stb. stb. Hanem a mi világunk. Kezdve a kolozsvári New York kávézótól a Házsongárdi temetőig, a gödör gödör hátán típusú utaktól az állandó útjavítás miatti várakozásig, valamint a két órát késő Coronáig, a lovakat a szomszédnál legeltető gazdától a bölcs Zsófika néniig, a rugalmatlan kőműves mestertől a helyi rendnek az őréig, az almás tésztától a gumicsizmáig, a medvelestől az erdőig... Nem olyan patinás itt a kastély, udvarház, kúria sem, mint a monarchia nyugatibb vidékein. Nem olyanok az emberek sem. Ilyenek. Pont ahogy a könyvben megjelennek. A falusi karakterek, a vidéki élet, a minusz 20 fok, hűvös nyár, a furfangos észjárás. Ez mind mi hétköznapjaink része, amit viszont kevesen látnak (mert ugye főleg szegény erdélyi magyarság jön egyik részről, és drakula-hiszti másik részről). De alig akad, aki ilyen fiatalosan, szójátékokkal tele, huszonévesekhez és egyszerre hetvenévesekhez szólni képes nyelven mondaná el: ez nem egy világvégi hely! Budapestről a főhőse rögtön hazakívánkozott. (Én is. Mindig.)

Kedvenceimből néhány:
Helyszín: kastély (vendégház), nappali, novemberi hideg, a fiatal gróf tűzet gyújt a kandallóban. Főhősnőnk hamar rájön: "A tűz csak illusztráció, Anna fogai összekoccannak, vacog" (90. oldal).

Pólika néni, idős grófkisasszony, egyszobakonyhában él Kolozsváron. Éjszaka betörnek hozzá, ékszereket keresnek. Ő némán végignézi a rablók ügyködését és távozását. Majd felkel, felöltözik és értesíti a rokonokat:
"Miután elmentek, Pólika felöltözött, rendbe szedte toalettjét, és telefonált a családnak, hogy értesítse: kirabolták. Mert egy hölgy semmilyen körülmények között nem fogad neglizsében férfi rokonokat. " (137. oldal)

Endre (aki szintén hazajött Pestről kastélyt újítani, éltetni, visszazerezni stb.) próbálja megértetni Annával, hogy nemcsak fontos, de jó dolog is "hazajönni" Erdélybe, bármilyen érthetetlennek és reménytelennek is tűnik ez a döntés. Egy utolsó érve:
"Szerinted nem lennék hülye, ha ehelyett Budapesten valami multinak próbálnék minél több pénzt keresni?" (106. oldal)

És végig ilyen. Szeretnivaló! És zöldborítós!

Na ott van Budapest

Ahol otthonosan mozog a kisvárosi, nagyvilági órákat élve. Ahol a Corona 15 óra után végre megáll, de ahol a Deák téri kedvenc szendvicsező kiengesztel. Ahol a WizzAir - ha itt fel - leszáll. Ahol bár senki nem ismerős az utcán, az utcák igen, és talán én is az utcáknak. Ahol kedvesnél kedvesebb otthoni ideszokottakkal rádayzhat, prágázhat, árkádozhat, kicsi mamázhat. És ahol - a soppingkörút ide vagy oda - hazagondol. Nem ott, ahol vár a babám. Attól sokszáz kilométerre. De ahol most dőlnek el a dolgok - reméljük jól. Na ott van Budapest!

Nagyhelló

A kedvenc őrült turistámnak, aki Kuala Lumpurban landolt néhány órája hasonlóan kalandvágyó utitársával. Egészséges irigységgel drukkolok nekik, pára és eseménydús napjaik izgalmaihoz tágra zárt szemeket és szíveket kívánok. Kalandra fel!

Labancföldről

Hazatérve. Sok élménnyel felszerelve. Rég nem látott barátságot újrapecsételve.
Képekkel-tarkított élménybeszámolóra a lelkiismeret által kötelezve. Idő is akad véletlen, elsízett térdet pihentetve.

Köszönet ismételten a családnak a tábori hangulatért, a száz táska által is kikezdhetetlen barátságért, különös tekintettel a tábori orvosnak és tolmácsnak, no és persze a szuper embernek:)

Adjon Isten

...jó napot,
minden napra holnapot,
barátot és tanácsot,
illatozó kalácsot!

Óévbúcsúztatás

táncos módra


Az előzetes reklám:



és az utólagos néznivaló(ból egy darabka)