Jampi láz

Szeretem Fenyőt. Nem csak azért, mert sok Hungáriát hallgathattam életem első pár évében, és kívülről tudom minden lemezéről minden számát. De sok minden másért. Sok minden ellenére. Mégha a barátaim jó része furcsán is nézett rám, amikor tavaly májusban elmentem a szeredai koncertjére. Még akkor is, ha Fenyő Miki zenéje ma főleg nem menő, ómódi, idejétmúlt stb. jelzős szerkezetekben a leggyakoribb. És a korhatáros társadalom a megasztárból vagy miből ha egyáltalán ismeri. És nyilván az "értelmiségi elit" nem hallgathat tucatzenét. Pedig szerintem mindenki szereti egy kicsit ezt a magyar rockandrollt, melyet ő szült és éltet. A zene is lájt, és nosztalgikus. De egy nagy agynak tartom. Aki nem véletlenül és nem tinglitangli szöveget énekel. Régen is kitalálta, ma is kitalálja. A 2 napig élő mindenféle zenekarocskák, akiket csupán a bulvársajtóból ha megjegyzünk, a zenéjük feltétlenül feledhető, még a mondanivaló tulajdonképpeni értelme sem megragadható, a fenyő-muzsikában viszont legtöbbször a másodjelentés is érzékelhető. No de nem dícsérem. Mert igazából a film másról szól.
Egy korról. Amikor a ki mit tud - a humor ellenére - tehetségről szólt, nem mint most, befutás, gigasztárkodás, parányi tehetség, hatalmas bulvártéma. Amikor a angyalföldön minden szereplő fontos szereplő.
És kicsit egy emberről (vagy többről is?). Aki ad egy esélyt Kelet-Európának. És nem hagyja magát felőrölni, hanem ő indít el egy ellenfelörlő gépet. Az új időknek új dalaival. Amit a szocialista honatyák is muszájból el kell nézzenek.
És egy közösségről. Melyet bárki bármivel formálhat, ha valami mást, újat igér az épp aktuálisnál.
Enyhe hiányérzetem van a film után: a magyar szocialista rendszer árnyoldalainak csak egy-két szegmense van bemutatva. Kevés. Nyilván ennyi talán elég is kellene legyen a 18 alatti szerencsés generációnak. (Meg a film élményszerző képességét nyilván nem szabad beárnyékolni) No de Made in Hungária!