2010. november 29., hétfő

Levél az angyalnak

Kedves Angyal!

Én az idén is nagyon sok jót, kedvességet, örömet kaptam és számtalan ajándékot. És mindenért nagyon hálás vagyok! Ám - természetesen - ha közeleg Az Ünnep, és mindenki ajándékokról beszél, nekem is eszembe jut egy-két dolog, amit szeretnék, ha még idén megvalósulna...

Szeretném, ha néhány kedvenc, szeptemberi emlékeket őrző kép felkerülne a nappalink falára. Emmellett nagyon nagyon jó lenne, ha a májusban megvásárolt éjjeli lámpácskáink is elfoglalnák az éjjeli szekrények feletti helyeiket. Illetve kimondhatatlan örömöt okozna az is, ha előkerülne az az ügyes asztalos bácsi és beépítené a zakotákkal szörnyen telepakolt lépcső alját. És ha már az asztalosnál tartunk: egy íróasztal és egy ügyes kényelmes széknek is örülnék, hogy végre az itthon dolgozásnak is legyen tere.

Régen megtanítottak, hogy kérni csak úgy szabad, ha az ember hajlandó valami áldozatot is vállalni. Ennek érdekében - így Advent elején - komoly fogadalmakat kívánok tenni. Például elhatározom, hogy még az év vége előtt kitakarítom azt a szobát, ahol semmi sem történik. Illetve minden még szertelenül itt-ott heverő könyvnek helyet találok a könyvespolcon. Rendet rakok és rendszert alakítok ki számláink világában. Illetve - bármennyire nem kívánom a dolgot - ellátogatok a C-Vitaminos megyeközpontba és teszek valamit pefeá-ügyben. Illetve elintézek a kedvenc zöld bankomban két fontos dolgot...

Tudom, hogy Angyalnak lenni nem könnyű dolog. És megértem, ha sok más fontosabb kérés prioritást élvez. Ellenben ha van mód rá, boldog lennék, ha apró-cseprő kéréskéim meghallgatásra találtatnának!


Nincsenek megjegyzések: