2009. február 26., csütörtök
Summa slum
Érdemes megnézni. Nem azért, mert jelölték sok Oscarra (vagy mert meg is kapta többnyire ezeket). És nem azért mert indiai (=exotikus) film. Hanem csak úgy. Mint a magyar népmeséket. Azokat sem hisszük el, azokat is csak meséknek gondoljuk. De mesék, melyek morális eszméket hordanak magukban, kollektív közösségtudatot, és egyéni hitet abban, hogy az élet valahogy kicsit mégis igazságos. Néha.
Jamal Malik talán a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében nő fel, kb. hetente kerül (valós!) éhhalálveszélybe. Eleven ügyes kisgyerek, akire a slumbeli élet komoly lelki terheket is kiró a fizikai mindennapos túlélés mellett: testvére, társa, az egyetlen ember aki vigyáz rá ellopja legdédelgetettebb álmait, vágyait (megjegyezzük: többször is), szeme láttára gyilkolják meg édesanyját, csalódnia kell szentnek hitt emberekben (azaz a felnőttekben, akikről azt hiszi, hogy tényleg segíteni akarnak).
Egy szimpi tinédzser. Aki kora ellenére (és köszönhetően az állandó bizonytalansággal jellemezhető gyerekkorának) bámulatos emberismerő. Akit nem csap be a minden hájjal megkent műsorvezető (azért ezt Ianţu bácsi nálunk jobban csinálja, Vágóról nem is beszélve... ) Aki nem fél sem fegyverektől, sem maffiózóktól, sem önnön gyengeségeitől, aki csak bátor és mer. Talán mert a minusz végtelenből jön, és annál visszább nincs. Rá nem gyakorolhat hatást a műsorvezető, hogy elveszti az összes pénzt. És akkor? Ő csak játszani akar. Magáért, a szerelméért. Végképp nem a pénzért.
Kicsit igazságosztó a film. Úgy tűnik a nyugat elment már keletre is (pedig fordítva diktálná az ütemet az univerzum....), a hepi ending megvan. A sikertörténet összejön. A rossz elnyeri méltó büntetését. A jó is a jutalmát. Mindent. Pénzt, szerelmet, sikert. Persze nem hisszük. Nem hisszük, hogy van ilyen. [noha minden délután nézhetünk a TV-ben, olvashatunk a bulvár sajtóban Malik-okat, akik a semmiből jönnek és mindent visznek...] A matematikai valószínűség nem zárja ki ennek lehetőségét. Tehát mi sem. De tudjuk, hogy ritka. Ennek ellenére a film mégis jó. Többnyire. Jó, hogyha valaki saját erejéből feltornássza magát a slumból az élhető életbe. Értsük ezalatt azt, hogy erőszak, adócsalás, mások átverése, kihasználása NÉLKÜL jut örömhöz és boldogsághoz.
Ahol mégis sántít:
- aki ismeri a milliomoscsináló műsort, vagy bármilyen hasonló kvízjátékot, az nem hiszi el, hogy az utolsó nagy kérdésre a válasz az a Dumas-regény egyik testőrének neve. Értjük, hogy a szegénység kultúrájának alacsony általános műveltségi szintjét kellett sokkolóan megvillantani. Értjük, hogy ez nem Európa, ahol mindenki francia-kultúra ismerő. Értjük, hogy le kellett kerekíteni a történetet. No de mégis!
- egészséget, békességet, szeretjük a rendőrséget. De az a rendőrség, aki ilyen letartóztatási módot enged meg magának az előítélettől elvakultan, az nem ennyire érző szívű és megértő, ott nincsenek ilyen mélyen érző karakterek, élettörténet-beszámolást végighallgatók. De Jamal-al kapcsolatban még talán ezt is elhisszük, mert ő tényleg megérdemli, hogy összeakadjon az 1:10000-ből azzal az 1-el.
- az a mobiltelefon...hogy az utolsó csengetésre mégis fel tudják venni...hm....pont az utolsóra...
A romantikusság ellenére egy ügyesen megcsinált film. Jamal egy igazi self-made man. A legsúlyosabb szegénységet tudja maga mögött, az ingyenélés és bűnözővé válás helyett fusskiöblítsdki lesz, és hisz abban, hogy az ember képes minden hátrányos szociológiai mutató ellenére normális életet élni, legalábbis arra vágyni, abban hinni. Jamal egy 21. századi hős. Egy romantikus, elveszett tizenéves szerelmes. Aki ebben a világban él, de valahogy mintha nem is abban élne, mint amelyben egy átlagos gyerek felnő. És mégis tud szerencsés lenni, bátor és elszánt. A lelkét nem törte meg a legminimálisabb boldogságot nyújtó nyomorgó gyerekkor emléke, a mindent elvesztés lelki terhe, a "soha nem lesz nekem ilyen" napi megtapasztalása. Ilyen nagyvonalúan tényleg csak az "játszik a pénzzel", akinek soha nem volt belőle...
2009. február 24., kedd
Ha múlik
A bizonytalankodó, tétovázó, kétségbeeséshez közelítő lelkiállapotú embereknek mondom. Néha magamnak is. De most különösen egyvalakinek. Aki talán a legjobban ismer, és mert ez kölcsönös. Az elfogadni nem feladni. Feladni soha nem szabad. Azt, ami tényleg fontos. Az életvidámságot, az emberekre való odafigyelést, az igényességet, a korrekt életcél-rendszert és az abba kevert derűs spontaneitást, a türelmet, a barátságokat, a családot, az önmagunkra-figyelést, az álmok folyamatos portalanítását, a kedvenc időtöltéseket........
Feladni nem. Engedni elmúlni talán igen.
2009. február 19., csütörtök
Táncélmény
A táncosok ügyesek. Nagyon. A zenészek is. De ezt tudjuk. Évek óta. Lehet, hogy a sokat emlegetett határokon belül ragadt, székely kultúrát mindenekfölött menteni kívánó testvérekeknek ez kell. Egy statikus erdélyi magyar világ. Ami pont úgy néz ki, mint sokszázéve. (A pantalló, női nadrág, félcipő, vendéglős összejövetelek, diszkó, TV előtti időszak.) No de mi, itthon, nem lehetünk naívak! Gyönyörű a kalotaszegi viselet, a sári-bál emléke nosztalgikus, no de kérdem én, hogy ki bulizik ma így nálunk? A válaszúti tánctáborban? A szeredai prímás találkozón? Hétfői táncházakban? A tizen-, huszonévesekhez nem kellene kicsit közelebb hozni és ne eltávolítani tőlük a hagyományos kultúrát? Ami még él.
Kirakatban valóban ilyen szép. De talán az itthoni közön(/s)ségnek nem szükséges a kirakat a virtus felismeréséhez, a díszes viselet az esztétikai élményhez. Kell. Persze, hogy kell. De a kultúra is egy állandó változásban és fejlődésben levő emberi termék. Hagyjuk, hogy a változás is látszodjék, mert az leemeli a múzeális magasságokból ezt a hétköznapi csodás élményt, amit a népi muzsika és tánc jelenteni tud.
2009. február 12., csütörtök
Paella
... vagy amikor épp a kedvenc (értsd: keményítő) nap van
... vagy amikor nem fő meg tisztességesen a tegnapi vacsorához a rizs...
... vagy amikor - egyeseknek is köszönhetően - mer az ember bátor és kreatív lenni
... vagy amikor tudományt kellene művelni, de nehezen megy...:(
... vagy amikor valaki (ál)félelme beigazolódik, és innen tudja meg, hogy milyen ebéd várja;)
2009. február 11., szerda
2009. február 7., szombat
lennék
Megkérdezték tőlem, mi lennék ha ...? No és gyorsan kitaláltam.
...hónap lennék: október
...a hét napja lennék: péntek
...a nap egy időpontja lennék: reggel
...bolygó lennék: Nap
...tengeri állat lennék: tintahal
...berendezési tárgy lennék: hintaszék
...bűn lennék: csábítás
...történelmi személy lennék: Mátyás király
...folyadék lennék: forrásvíz
...drágakő lennék: (csakis) gyémánt
...fa lennék: diófa
...madár lennék: fülemüle
...szerszám lennék: 13-as kulcs (:D)
...virág lennék: gyöngyvirág
...időjárás lennék: napsütés
...mesebeli lény lennék: legkisebb fiú
...hangszer lennék: zongora
...állat lennék: gólya
...szín lennék: zöld
...érzelem lennék: öröm
...zöldség lennék: paradicsom
...hang lennék: patakcsobogás
...elem lennék: tűz
...dal lennék: Come fa bene l'amore
...film lennék: La vita é bella
...könyv lennék: Lugosi Viktória: Ajvé!
...étel lennék: tükör tojás
...hely lennék: mediterrán tengerpart
...íz lennék: ecetes uborka
...illat lennék: orgona
...hit lennék: keresztény
...testrész lennék: szem
...arckifejezés lennék: mosolygó
...tanóra lennék: földrajz
...rajzfilm lennék: Szaffi
...mértani alakzat lennék: gömb
...szám lennék: 17
...ruhadarab lennék: cipő
...ékszer lennék: fülbevaló
...kiegészítő lennék: táska
...szeretet megnyilvánulása lennék: tekintet
...rovar lennék: katicabogár
...gyümölcs lennék: szőlő
...smink lennék: nem tudom
...épület lennék: erdei ház
továbbadom a kérdést Márta unokahúgomnak.