1. Magyar kedvenc
Regös Bendegúz, a Bakter, a Banya, a Patás, Csámpás Rozi és a magyar humor világa családunk örök kedvencei maradnak! Minden mondatot tudunk kívülről a húgommal. És mindig, bármilyen helyzetre van egy el nem koptatható idézet ebből. Például: "nem olyan családból származom", vagy "nem gondoltam, hogy sürgős, hát hunn van még karácsony?", illetve "most látom csak, milyen nehéz becsületes úton meggazdagodni". Egy páratlanul jól megcsinált magyar film, ami a szememben még a Hippolitot is übereli. És ezt egy nagy magyar filmrajongó, főleg az 50-es évek előtti magyar filmek iránti elkötelezett mondja, aki szinte mindent látott, amit akkor készítettek, és mindent páratlanul nagyra értékel. Főleg a humort, a karaktereket, az időtállóságát, az emberi jellemvonások megrajzolását, a cselekmény hiteles szövögetését és a soha el nem maradó következményeket. (ezt a mejd báj holivúd filmeknél el-el szokták felejteni). Hogy néhány nagy kedvencet elmítsek: természetesen Meseautó, A kölcsönkért kastély, Címzett ismeretlen, A harapós férj stb. stb. Az "újkori" magyar filmek közt nálam a Valami amerika (I!!!) viszi a pálmát.2. Kelet-európai kedvenc
Egy tinédzser, akinek kelet-német szocialista ideológiai nevelése olyan hitelesre sikeredett, hogy meg van győződve, hogy édesanyja belehalna, ha megtudná, hogy összedőlt a világ, vagyis a szocializmus. Ezért - nem kis melót igénylő módon - beteg édesanyja számára úgymond "élteti" a kommunizmust, azt a világot, melynek roncsait, köteleit épp boldogan veti le mindenki Kelet-Európában. Szeretem ezt a filmet, mert nosztalgiaébresztő ereje van, mint minden olyan filmnek, mely azt a hétköznapi életet mutatja, melyhez - sajnos, vagy nem sajnos, de tény - több közünk van/volt, mint a csillivilli fenszi amerikaihoz. Egy világ, melyben trabantok mászkálnak, ahol idétlen hírekről unalmas hiradókat szerkesztenek, ahol mindenkitől és mindenki megfigyelő tekintetétől kell tartani.Ebben a témában a Mások életét is megemlítem, noha a tinédzseres világlátás kicsit szimpibb, mint a jó útra térő besúgóé. És természetesen Mungiu 4,3,2-je is számtalan Hasdeus asszociációt képes kiváltani, az Amintiri din epoca de aur-ja pedig - noha szerintem ezerszer jobb, témagazdagabb is lehetett volna - ismétcsak mutat egy nem is olyan régi, számunkra igen közelről ismert világot.
3. Posztmodern-kedvenc
Azaz beszélj hozzá. Ez a film kicsit azért is kedvenc, mert vérbeli echte spanyolokkal néztem egy olasz egyetem 600 férőhelyes nagy aulájában, természetesen spanyolul és olasz felírattal. Egy márciusi kedd délután volt. Nemcsak a sok idegenség, Almodovár világa, hanem az én találkozásom idegen világokkal, de nem túlságosan távoli üzenettel. Arról, hogy olykor mi mozdít el/ki/meg valamit, néha mi kell(het) ahhoz, hogy előbbre tudjunk jutni. Arról, hogy miket hordunk magunkban egy életen át, kevésbé vagy nagyon rejtve mások elől. És mi kell ahhoz, hogy jöjjön az a pont, amikor már semmi nem számít, sem az álarc, sem a felépítés, sem a holnap, sem a tegnapelőtt. Almodovár csavaros, és mindig olyasmit feszeget, amit nem nagyon szeretünk sem tudomásul venni, sem beszélni róla. Noha ezzel nem szűnnek meg az igenis emberi gondolatok és cselekedetek. És bármennyire furcsa, egy nem erkölcsös cselekedet tart és ad/visszaad életet.4. Hétköznapi kedvenc
Pesti esti Szinbádos emlék, valamikor 2006 tavaszáról. Akkor is valahol ott volt az életem, ahol épp a part szakadt. Tudtam, hogy Szidi nem visz valami tingli-tangli romantikus filmecskére, úgyhogy igenis volt kedvem társulni. Nem volt hétköznapi élmény! Vagy ha igen, hasonló élményeket minden második hétköznap el tudnék viselni. Egy igazi észak-európai film, enyhe hidegséggel, hiteles karakterekkel, hepi end nélküli mégis valahogy egyensúlyt fenntartó/adó végkifejlettel. Egy tehetséges, magában, magával tonnányi terhet és rossz élményt hordozó ember gyökeres változtatást hajt végre életén: a népszerűségből a vidéki egyszerűségbe, a helyi szövevényes létbe kerül vissza. De tudjuk, a nagyság kis helyen is meg tud mutatkozni, a tehetség - zenében, bármiben - csak további tehetséget tud szülni. Noha feladásból menekül, végül teljesen átadja magát a kihívásnak és rövidre zárt élete talán legnagyobb értelmét valósítja meg saját és mások hétköznapjaiba lopva be derűt, vidámságot, a zene mindent átható erejét.5. Romantikus kedvenc
A velencei kurtizán. Mert természetesen bennem is egy örök romantikus szíve dobog. 2002-ben láttam először, aztán még néhányszor megnéztem. Természetesen Velence és olasz-imádatomat is kielégíti, de tetszik a konfliktus-kezelése, a világok harca, az emberi irigység messzemenő határtalansága, a prűdség és korlátoltság netovábbja, illetve természetesen a szívnek parancsolni nem lehet-elmélet nyomonkövethetősége. Főként reménytelen szerelmeseknek ajánlott:)Még itt sorolhatnék ezer filmet-témát-cselekményt. La vita e bella, ami nemcsak olasz, nemcsak zsidós, hanem főleg derűs. A humor és vidámság emberfeletti, akár csodatevő képességét mutatja. Vagy Amelie csodálatos élete, ahogy mindenki életébe próbál csepegtetni egy kevés derűt, bátorságot, önbizalmat nem egy távoli világot, hanem egy mindennapi életet juttat eszünkbe, mely vidám és kedves és hétköznapi léptékű. És nagy élmény, hogy voltam Párizsban abban a kis kávézóban (Caffe des toux moulin), ahol dolgozott a főhősnő és ahol filmezték a film jó néhány epizódját. De természetesen a Bridget Jones naplóját sem kellene kihagynom, bármennyire leánkás film. Vagy - ha már a leánka témánál tartunk, akkor a Született feleségek margóján is tehetnék tanuvallomásokat.
Majdnem mindennevő vagyok filmileg, de van, amit olykor visszaöklendezek. Mondhatnám, hogy a korabeli, történelmi film, vagy valamely klasszikus regény avagy sztori megfilmesített változata mindig bejön, de például a Báthory Erzsébetről szóló The Countess egyáltalán nem tetszett, viszont a The Young Victoria nagyon nagyon. És azt hiszem - a világkasszasiker ellenére - az Avatart sem fogom megnézni. Noha szeretem a meghökkentő dolgokat, lehet, hogy még nem vagyok elég posztmodern. A Lars von Trier-filmeket nehezen tudom végignézni.
Számtalanszor az a benyomásom, hogy minden filmnek én írom a forgatókönyvét, annyira úgy alakul minden, ahogyan én is alakítanám. No ezek kicsit tucatfilmek. Amikor nem ilyennel találkozom, akkor meghökkenek. Olykor felháborodok, olykor elkeseredek, többnyire meglepődök. De emlékezni fogok rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése