Gent

Nemrég Müller Péter előadáson voltunk. Egyértelműen jobb őt olvasni, mint ilyen kommersz előadáson hallgatni nyolcszáz ember közt. De ennek ellenére volt néhány mondata, ami bevésődött emlékezetembe: az életben nem szabad csak ritka alkalmak legyenek a béke és lelki boldogság pillanatai. És a híres mondása: az ember érezze azt, hogy "most jó". No talán ez lehetne a genti látogatásom jelmondata. Négy órát töltöttem ebben a mesés városkában, de az azt jelenti, hogy 240 percig éreztem ezt, hogy most jó! És csak a képeket nézni is egy élmény!

Azt hittem, hogy rég kigyomlálta spontaneitásom a sok naprakészség. De nem! Sőt! Reggeliben gondolkodtam Gentről, mivel olvastam, hogy érdemes megpillantani. Délben kettőkor eldöntöttem: megyek. A fotógépbeli akkuk lemerültek, sebaj. Vásároltam. És indultam. Kinéztem a vonatot, felszálltam, alig fél órácskát vonatoztam Antwerpenből és láss csodát! Térkép és GPS nélkül nekivágtam, és egyszerűen mesés élményben volt részem.
A vidám sütkéröző tömeg, melynek kicsit később egy fél kiló elcseresznyézés erejéig én is tagja voltam:) Mjad u.o. Kicsi ház. És még kisebb:)


Nem bátor hadvezér hárommal több mint egy tucat, de tetszik a teraszuk:)
És valahogy ez a spontaneitás volt jellemző az egész napra: csak úgy véletlenszerűen (mondjuk toronyiránt) választottam a séta-útvonalat, egyszercsak megláttam, hogy boat-trip, rögtön befizettem, olaszokkal együtt egy órát motorcsónakoztunk, és hatványozott öröm: vízen lenni, turistáskodni, szépet látni, napsütésben mosolyogni és olasz idegenvezetést hallgatni. Igen, már csak egyetlen dolog hiányzott! De hazahoztam neki az élményeket!

Antwerpen

Konferencia numero N. Merthogy ugye van, aki passzióból évente két-három nemzetközi konferenciára akar menni a világba. Akar repülőzni, kocsikázni, csomagolni, stresszelődni, három helyről pályázni utazásra, szállásra, regisztrációs díjra. Csapot-papot itthon hagyni, a magánytól szenvedni, a mindenkori minden országbeli tolvajoktól félni, a csomagelvesztéstől rettegni stb. stb.
No de néha össze lehet kötni a kellemest a muszájjal:) És van, aki - minden nehezítő körülmény ellenére - helyenként sikerre viszi ezt. Kinéz egy olyan témájú konferenciát amely (1.) témába vág, vagyis ahová jelentkezését esetleg elfogadhatják, és amely (2.) valahol olyan helyen van megszervezve, ahol még nem járt. Így ez év májusában Belgium, illetve Antwerpen lett az áldozat. Természetesen ennek volt egy igen komoly szakmai, az idő kétharmadát felölelő fejezete is, ennek ellenére maradt idő sok szépre és jóra.
Kiderül ugyanis, hogy Antwerpenben érdemes kicsit turistáskodni. Ha a konferenciarésztvevő repjegyspórlás érdekében egy nappal korábban érkezik, számtalan múzeumlátogatási programból válogathat. És mivel született mázlista, minden hónap utolsó szerdán a városi múzeumokba díjmentes a belépő, és így Rubens házát ingyen és bérmentve nézheti meg. És ez - az autós és repülős utazás, a zuhogó eső meg sok minden ellenére is egy élmény lesz. Aztán sétálgathat Antwerpen fő utcáin, kapkodhatja a fejét, hogy mennyi olyan ember van itt, akikről sok filmet látott, több könyvet olvasott, de élőben nem igazán látott ennyi kalapot és hosszú kabátos, vallási és etnikai hovatartozását egyértelműen kinyílvánító férfiembert.
Coronázáshoz, valamint napi egy-két, vagy nulla távolsági direkt vonatjárathoz szokott ember lévén szeme szája tátva marad attól, hogy a központ kellős közepén van egy hatalmas, 5 szintes vonatállomás, ahol nem rosszul öltözött, hanem igenis jól öltözött és korántsem nagy csomagokat cipelő utasok jönnek-mennek-várnak.
Felfedeződik, hogy ez a város nemcsak Belgium második legnagyobb városa, hanem a világ gyémántfővárosa. És van egy gyémánt múzeum, amit szintén nem szabad kihagyni. A kelet-európai kishitűség a látogatóban azt az érzést engedi felerősödni, hogy ezek a kiállított darabok talán nem is igaziak, pusztán másolatok, illetve nem is gyémántok. Ennek ellenére elhiszi, hogy ez a város - és ebben a városban (talán országban) - szinte mindent a gyémány irányított és irányít.
Találkozik sok túristával, magyarokkal is, megtalálja a legolcsóbb bevásárló központot (micsoda szimat!), soppingol pár centért egy cipőt, megkóstolja a híres belga meggyes waffelt, megjegyzi, hogy a fehér emberek nem ott dolgoznak, ahol ő eljár. És megfogadja a tanácsot, hogy el kell látogatni Gentbe.

X idő

A találkozás mindig izgalmas. Idegennel, ismerőssel, kedvessel, rég nem látottal, új dologgal, szóval semmiképp nem egy unalmas időtöltés. No de találkozás olyanokkal, akikkel az ember éveken keresztül egy osztályteremben üldögélt, ""sorstársaságot" vállalt matek, magyar, zene órán még nagyobb kihívás.
Személy szerint nem tudom, hogy ténylegesen hova tűnt el az a közel 10x365 nap, hogyan telhetett el annyi idő, hogy egyesekről keveset vagy semmit nem tudok, holott akkor egymásról szinte mindent tudtunk. Ami miatt mégiscsak hinnem kell a matematikának: történt velünk egynéhány, hosszabb lefutású projekt: 2000 júniusában 25-en voltunk csak (ezek közt ma már többen szülők...), ma már az "osztályhoz" 14 gyerek is tartozik, 6 kislány, 8 fiú.
A nagy találkozás a hajdani osztályközösség 60%-ára tudott ténylegesen mágneses erővel hatni, de majdnem mindenkiről befutott valamilyen apró infó. Akkor a társaság 8%-a nem volt C-Vitaminos, ma már csupán 52% él Háromszéken, további 24% él Erdélyben, de nem szülőfaluja-városa közelében. Minden negyedik volt osztálytárs valahol külföldön él: H, D, USA. Eddig a 25-ből 13-an szereztek rózsaszín papírt családi állapotukról (ez ugye fele plusz egy fél:D ), hárman migráltak kimondottan házasság miatt, vagyis változtattak lakhelyet (tepelülést), hárman már kétszer is laktak átmenetileg a szülészeten. A középiskola után a társaság háromnegyede felsőfokú végzettségre is szert tett, a közösen tanult "szakmában" egyharmad dolgozik, tágabb értelemben, azaz pedagógusi pálya mellett majdnem ugyanennyien döntöttek, egyharmad pedig valamilyen üzleti szférában dolgozik.
Többet beszéltünk és kevesebbet buliztunk, mint 10 évvel ezelőtt, nyitottabbak, türelmesebbek és valahogy toleránsabbak vagyunk egymás iránt, mint hajdanában. A valamikor klikkek közti határvonalak elmosódni látszanak. Ami új: mindenki valahogy kicsit büszke tudott lenni mindenkire, mindenki megvalósítására.
Terveztem egy kérdőívezést, de letettem róla. Ezek lettek volna a kérdések: Amire legszívesebben emlékszem vissza, Amit legszivesebben elfelejtenék, Amire leginkább büszke vagyok, Amit leginkább meg akarok valósítani a következő találkozásig. No majd meglátjuk mi lesz legközelebb:)

személyes propaganda

A tegnapi biciklizés emiatt maradt el. Merthogy 1+0,5+0,1+0,05 könyvszerzőség volt az enyém ezen alkalommal.

megjegyzés

Hogy nehogy megtörjön a tradíció, tavalyi május első hétvége reloaded megtörtént. Csakhogy persze a szereposztás más volt, illetve a szükséges kellékeket is kicseréltük:) Apukám szerint most már többet érek. Nem tudom, hogy átvitt értelemben érti-e, vagy sem...
Volt itt minden, gyöngyöm gyöngyvirágom, nem is kevés, nem is illatmentes. Az tavalyi tízes skálát produkáltuk, illetve néhány ponton kiegészítettük: szív alakú home made dobozban (ez már családi ereklye!) jött az "ami kell", szív alakú torta is volt (mely a láz hevében fotóra nem, de a szívekbe bekerült. több okból kifolyólag is:) ), zöld szinharmónika asztalon és mindenen.