(ja)màs soledad...

M. költözik. Úgyhogy árván marad a Wisteria Lane egyik lakása, egyik lakója. Egyedül. Şi la propriu, şi la figurat. Akinek leghosszabb és legsikeresebb kapcsolata ezennel egy ponthoz érkezik. Konfliktusok és viták nélkül. Persze maradnak a közös ebédek banditák módjára, frappézások Szicilia fővárosában, ...

"Az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett."- olvasok egy okos kommentárt egy szomszéd blogon - Kedves M., lesz egy viadukt a Suta és a Decemberi forradalom közt!

A világ legeslegjobb lakótársa díj már rég odaítélődött a 616 B-be! Annak az embernek, aki elviselte egyetlen szó nélkül az egész előszobát elfoglaló szivárványszínű cipőkollekció tekergő darabjait, aki eligazodott sms-es, e-mailes utasítások alapján rendezetlen papirok közt és postázta, faxolta azokat, aki kifizette a futárszolgálat munkatársát, aki aggódott amikor hullafáradtan felült a lakótárs a Coronára, és drukkolt, hogy vajon hogy sikerül a statisztika vizsga miután a vizer nem szállt fel Vásárhelyen és autóval neki kellett menni a februári ködös-jeges útnak...

Pótolhatatlan lesz lakótársként. Barátként meg feltétlenül elnemengednivaló:) Remélem a titkokra ezután is fény derül. És a szilveszterek, ramazottik, londonok után jönnek egyebek!

Talán mégis fontolóra kellene venni közel engedni azokat, akik esetleg még közel akarnak kerülni... Lehet itt az ideje színre engedni új szereplőket is... Hátha ők is el tudnák viselni ha nem is mindezt, ennek egy töredékét...

Szeptember végén...

Minden pedagógus családban a szeptember egyenlő a januárral, igazából ekkor kezdődik az év. Ezért kellett régen is hazavonulni Bölönből és visszaszokni a nyári élethez képest kevésbé élmény és eseménydús hétköznapokba. Igazából hatodikos korom óta nem szeretem a szeptembert.

Az iskola csak az egyik rossz, ami kezdődik. De már hűvös szelek járnak... Ha lehet, kiugranám. Augusztus tartana 45 napig, aztán jönne október. Na de persze ez nem megoldás. De akkor is valami átmenet! Az ember négy hónapig nyitott teraszajtóval alszik, aztán semmi átvezetés nélkül egyik percről a másikra ajtó becsuk és fűtés rögtön bekapcs. Aztán a májustól tartó laza öltözet hirtelen elraktározódik és hosszú hónapokra át kell álni meleg, réteges és sokkal több percet igénybe vevő öltözetre...:(

Ám akad néhány dolog, ami miatt mégsem törölném a naptárból ezt az embert sem. Több is. Például anya új csipet-csapatja minden hétvégére termel néhány tonnányi új mesélnivaló történetet. Van egy évfolyamnyi új diák, akad új kolléga, bővült a messenger listám is, néhány (ál)újévi fogadalom is megszületett. Ami viszont a legeslegjobb a szeptemberből, az a dió. Igen, a "de jó a dió, fütyül a rigó"-ból a dió. De főleg a szüleim udvarán levő diófákról lepotyogó zöld burokban meghúzódó ilyenkor még hámoznivaló. Nálunk a diófa majdhogynem családtagi státusznak örvend. Minden született gergelyre jut egy diófa.




Egyik nagytatámmal, egy apukámmal kvázi egyidős, egyet az én születésemkor ültetett tata, egy hugival egykora születésű ( ;) ). Szeptember végén családi főprogram tehát a diótörés és hámozás. És ilyenkor költözik vissza hozzánk a szintén majdnem családtag mókus, aki nagyon tud valamit, hogy 4 diófás ház padlását választja téli laknak.

Szóval aki szereti és kér, az most szóljon. Jövő hétvégén vagy 2 hét múlva már nem lehet hámozni. Csíkiak előnyben!

333

5 óra, 14 idegen nyelvű dal. 1 telefonszám. 1 taxi. 1 sms. 2 sms. 1 telefonhívás. 2 tea. 1 barátnő és 3 óra. 1 hét. 2 hét. 1 buli. 7 óra. 3 sms. 1 büfé, 41 dl almalé. 89 sms. 56 perces telefonhívás. 1 Zorán szám. 3 sör. 1 taxi. 1 Coronás kikisérés. 11 csomag pattogatott kakas. 3 érdekes telefonhívás. 1 le nem reagált találkozás. 1 talán végig nem gondolt wadja-s sms. 1 bántó üzenet az iwiw-en 1 kéréssel. 33 megfogalmazott de el nem küldött üzenet. 23 piszkozatnak megtartott sms-vázlat. 11 óra és 2 széttáncolt cipő. 1 taxi 1 összezavart sofőrrel. 1 elköszönés. 1 bejelentés. 1 összefutás. 2 hónapi elnémulás. 1 lehangoló hétfő...

333

Ennyi éjjel és ennyi nappal. De ki számolja?

Boulevard de Clichy

az élet egyszerű, bár néha nem nagyon
néha megható, és néha kész röhej. (Bon-Bon)


Most éppen nem nem is egyszerű és nem is megható. És mégcsak mosolyra sem hangol, noha van öniróniám... Bezárt kapuk? Irracionalitás?


No de napok múlnak, jön egy új nap...

Femili míting

Kell egy apropó. És összegyűl a család. Szeretem a jó és nagyon jó apropókat. Július végén például nagymamánk 81. születésnapja alkalmából futottunk össze.

A legjobbak és legkedvesebbek viszont az esküvők. Ez alkalommal Sikó mama második legnagyobb unokájá nősült. Tizenhármunk közül Lóri a negyedikként kötelezte el magát. És ez is egy igen jó választás volt:)

Ha jól számolom az elkövetkező évtizedben még 9 ilyen vár ránk. Remélhetőleg nem több:) És nem kevesebb! A következő talán 2oo9 július 25.-én lehet. Be aware!

Szívesen osztoztunk az örömben, a buliban, és főleg a marcipán tortán:) Hiányoztak a távoliak, de a következőre őket is várjuk! A nem mindennapi gyűjtemény két legfiatalabb tagját is Zsófi és Salomé személyében!

Örülünk, hogy belevágtatok!!!

(rém)ÁLOMKONYHA

Ami május óta terveződik, július óta tárgyalódik, 2 napja siratódik. Már ki van csempézve, ki van meszelve, ki van centiméter-miliméterezve, meg van rágva, IKEÁból ötlet van gyűjtve, a piac fel van mérve... De a szekér mégcsak nem is döcög. Csak akad. És visszafele csúszik. Az egyfogat egyfogat. Hiába a térfogat...

Na de ilyen nem lesz. Vagy ettől különböző lesz. Csak a hatás kedvéért. De valami hasonló lehet. Valamikor... Angyaljárásra...

Pedig sok miliméternyi mérőszalagolás van benne. Néhányan tudnának referálni róla. Az aktuális drámáim egyikének mindenik felvonásáról. A lényeg, hogy a terülj-terülj asztalkám projekt még egy ideig máshol fog futni...

Mi fán terem?

Vagyis ami. A férfi. De csak a filmben. És csak Alaszkában. Ott is csak Elmóban. Ahol élnek vagy 323-an. És többnyire férfiak. Ezért is kerül oda főhősnőnk, a híres párkapcsolat-szakértő Marin Frist. Az alaszkai kisváros demográfiai nemi felülreprezentánsai tőle remélik a segítséget a megfelelő társtalálásban. Kapnak is segítséget. Csak nem pont úgy, ahogy mindannyian előre gondolnánk.

Frist kisasszony egy vagány csaj. Talpraesett, sikeres, elragadó. A pasik imádják mindigtől fogva. Nem is csoda. Már több sikeres könyvet ír, előadásokat tart államszerte arról, hogyan kell társra találni, társat választani, hogyan kell randizni, mire kell figyelni a párkapcsolatban stb. stb. Imádják mindent amit ír, mond. Mígnem az oltár előtt néhány félórával (épp Alaszkába könyreklámozásra utazva) megtudja - írtó totál-brutál mód - hogy vőlegénye finoman szólva félrefarag. Ez nemcsak lelkét, de karrierjét is igencsak negatívan érinti. Itt kezdődik a film. De elhatározza: megpróbál túljutni ezen. Valahogy. Ez a valahogy képezi a film fő vezérfonalát. De mivel számos - dicséretes módon kidolgozott - karrakter villan fel ebben a folyamatban, egy igen izgalmas, a Szex és New Yorkos csajos dumákat meghaladó, a Született feleségeknél hitelesebb hétköznapokat felvillantó, a Grace klinika izgalmait emberi kapcsolatok szintjén felülmúló sorozatot nézhetünk végig. Na és a táj felülmúlhatatlan.

A világvégi kisvároskában eleinte külső körülmények tartják vissza. Aztán úgy dönt, kicsit marad. Ír egy újabb könyvet. Megismer néhány élettörténetet, kiismer néhány pasast, belekóstol a fogyasztói társadalom előtti világba. És mikor visszatér A városba, már idegennek érzi azt, az állandó meleg vizet, a taxikat, a soppingolást, a divatos ruhákat, a személytelen ünnepelést...

A sorozat jó. A szereplők szimpatikusak. Jó, van egy-két meghökkentő dolog, amit én kihagytam volna. De a jövevény hitelesen kezd beilleszkedni, magának helyet találni a közösségen belül, megszerettetni magát és közben megismerni és főleg meglátni a helyiek életét. Így mikor vezeklő vőlegénye visszacsábítaná, a nyújorki szöszi bizony marad a zord, szeles, nem tűsarok és nem sánel-barát városkában. Ahol viszont még a mosómedvével is szoros barátságot lehet kötni. No persze akad egy pasi is, akiért akár 13ooo dollárt is hajlandó kifizetni. Pedig itt dúskálni lehet a pasasokban... De nem ezért jó a film. Hanem csak úgy. Tele van humorral, iróniával, társadalomkritikával, olykor belekeveredik kicsi feminizmus, kevés társadalomprobléma, kevés emberi erkölcsösség/telenség, családi, baráti, generációs kapcsolatmenedzselés. Néznivaló. És nehéz egy résznél megállni...

Senza LUI

...non c'e la faccio...

Tudok élni nélküle, de nem szeretek. Nagyon nem. Egyáltalán nem.

De már büszkeségnek és balitéletnek rég nincs helye.

Mennyi idő? Hány ember? Hány kiheverés? Hány "minden a legnagyobb rendben" mosoly a "kétségbeesetten szeretném látni" panasz helyett? Hány sikertelen gondolat-elterelési kísérlet? Meddig kell még önszuggerálni, hogy minden rendbe jön? És ha nem fog? És ha nem fog?

Ooóó Afrika!

Na ilyen volt Afrika!

Vagyis annak csak egy kicsi kis, északra (=Európához közel) eső részében, a nyugati arab világban, Tunéziában. Hammamettől Dousig, a tengerparttól a Szaharáig, s homoktól az oázisig, a tevegeléstől az ejtőernyőzésig.

Tunézia... Ott is felkel reggel a nap. Még a sivatagban is:)




Ott is házban laknak. Vagy föld felett, szűk utcákban,...



vagy föld alatt..., homokba vájt házban:)



Ott is jártak a rómaiak (előttünk néhány évvel...)


Ott is közlekednek. Kicsit lasabban...


Vagy kicsit extrémebben....



De oázis van, tengerpart van, a turista kipihenheti és kinapozhatja és kilazulhatja magát. Megtörtént. Szívesen maradtam volna...