otthon

Nem Tótékról szól, de Örkény is megirigyelné ezt a sok helyzetkomikumot, amit produkál a nagy dobozolás, illetve amiben részesíti magát és élete elviselőjét főhősünk. A sok hónap alatt kidolgozott terv megfelelőnek tűnt, a logisztikai osztályvezető viszont túlstresszelte magát, a humán erőforrást alábecsülte, a mesteremberek adott szavát, valamint a reklámozott tisztítószerek hatását túl, a prioritási listát tartalmazó cetlit elveszítette, rögtön utána átmenetileg a fejét is. No de a príma ház projekt sikeresen implementálódik és egyre prímább a helyzetállás.
A 41,9 négyzetméterről a majdnem háromszor ekkora felületre való átteleportálás paraméterei: 10 nap, 49 doboz (olyan is van, ami egyszer, sőt kétszer is kiürült és újabb rakománnyal gazdagodott), 17x2x4,9 km, 38x2x64 lépcsőfok, 5 tekercs papírtörlő, 2 doboz cilit beng, 4 db. mosogató szivacs, 3 db. dörzsszivacs, 2 tekercs cellux, 4 markos legény, 3 autó, 128 perc telefonírozás, 2 tekercs 120 l-es szemetes zsák. Nem garasoskodunk, szóval pénzről nem beszélünk.
Az áttelepedésnek és beköltözésnek további, nehézfémben és huzalokban kifejezhető paraméterei is kvantifikálhatók. De itt sokkal érdekesebb a protagonista esete a vasüzlettel. Főhősünkről tudni kell, hogy ruha, cipő, porfogó kacat és minden egyéb fölösleges dologban első osztályú szakértő. Ámbátor ama üzlet, ahol csövet, csapot, csavart lehet vásárolni, hát ott nem érzi otthon magát, a vásárlói magabiztossága pedig mikroszkópikus méreteket ölt. Ennek ellenére leánka üzletben rég nem, vasüzletben naponta kétszeri vendég. Már tudja mi a hollander, fél cólos akármi, mire való a kender, hogy nem darabra, hanem kilóra számolják a csavart, hogy francia kulcsban is vannak méretek (és itt is fontos a méret!).
Szóval aki úgy érzi, hogy kevés gyakorlatiassággal áldotta meg az ég, költözzön házba. Egy perc alatt tudni fogja, hogy hány négyzetméter falra mennyi festék jár (és nem fogy el az első fal felénél...), hova nem kell fúrni a falban, hány másodperc alatt szárad rá a festék a padlóra, hogy szemre nem lehet megállapítani, milyen káddugó fog találni, és így csak a harmadik fajta lesz jó stb. De persze az életnek van habos oldala: falfestés közben is rá lehet bukkani egy-két érdekes csikihirlapos riportra; egy jó kutya - még ha a szomszédé is - az egyedüllét halvány árnyát is elkergeti; rájöhet az ember, hogy ideje lenne szakmát váltani, hiszen a falfestésnek sokkal biztosabb eredménye van, mint az űzött tevékenységnek, illetve nincs szebb dolog színt vinni az életbe. Ha nincs (még!) cipősszekrény, ki lehet pontosan számolni, hogy hány négyzetméter cipője van az embernek; ha a megálmodott gardrób késik, a kreatívitás határtalan és a férfias praktikus segítőkészség nem késik. És a közösen átfestett hétvége, éjféli ágyösszerakás, csapszerelés, cipekedés, vasaló asztalon való ebédelés megér öt ügyvéd által gyártott házassági szerződést.

(Cipőcskék. Részlet. Csakis a tavaszi-nyári kollekció darabjai. És hiányzók is vannak.)
(Szép kis lakhelyre várva... Még szerencse, hogy semmit nem dobunk el, így a gipszkartonozás maradékait sem...Amúgy ez már lezuhant, pár napig bírta. De elvileg annyi maradt, hogy a május végén érkező gardróbig heti egy zuhanással kibírjuk...)

(Romantika netovábbb. Kicsit instabil, nem mondom. De kacagós lakomáknak adott helyet:) )

e mese

Egyszer volt hol nem volt egy nyughatatlan hercegnő. Szülei nagyon nagyon szerették, és fényes jövőt szántak neki. Remélték, hogy nem egy híres neves nevezetes király fiához megy feleségül, hanem sikerül megtalálnia a maga csillagszemű bojtárlegényét. Csak legyen nagyon boldog. És ne legyen többé nyughatatlan.
A hercegnő szülei fele királyságukat első perctől neki adták, úgyhogy utóbb keveset tudtak adni. De végülis egy kisebb fajta, 41,9 négyzetméteres palotára futotta. Ami parányi ékszerdobozként csillogott-villogott és sok sok boldogságot okozott az egész királyi családnak, főleg annak ifjabb tagjainak, nőnemű vérbeli és lelki rokonoknak, kulináris élvezetekre éhező társalkodó nőknek.
No de egyszercsak mégis megérkezett a bátor legény. Akinek csillogott a szeme, és értett mindennemű varázslásokhoz az ablakok és pingvinek világában. Neki is volt egy fele királysága, mely viszont kicsit nagyobbnak bizonyult, így úgy döntöttek, hogy a boldogan élnek amíg meg nem halnak című fejezet fő helyszínéül azt választják. Vég eladás, nincs maradás, a nyughatatlan hercegnő áttelepedik a szomszédos királyságba. Udvarhölgy leszel: jelenti ki az ífjú herceg, aki végleg elnyerte a lány szívét.

hajnali derü

Mostanában későn és egyre későbben fekszem, hajnalosan és egyre hajnalosabban kelek, előreláthatóan a földön is fogok aludni. Nem valószínű, hogy a nagy út áll előttem és arra készítene a tudatalattim, mint ahogy Kőrösi Csoma Sándor nagy önsanyargató projektjében futott, de tény, hogy pihenésileg a március-április a fizikai-szellemi tuti struktúrámat kikezdte... Lassan már keresem a dublőrt az év hátralevő eseménysorozataihoz...
No de ilyen agyonzsúfolt napok kora reggelein is akad mosoly, tenksz tu fejszbuk:)



Állítólag ilyen vagyok:) Én és az összes hasonló névre hallgató fehérnépe a világnak:)

KIAD-LAK

Nem eladó. Csak ki. Kicsit fájó szívvel. Átadásra kerül. A sok személyre szabott szín, darab, ötletet, megvalósuló terv, emléket örző-idéző sarok. De ezt értékelőnek nagy szeretettel.

tizennyolc

Hétköznapjaim jelentős részét a számok uralják. Statisztikai adatokat kell produkálnom, figyelnem, ellenőriznem, értelmeznem, magyaráznom, számon kérnem, fenntartásokkal kezelnem vagy hinnem... Így óhatatlanul az életem más dimenzióira is "áttevődik" a statisztika-függőség. Azaz, hogy állandóan valamilyen számokhoz viszonyítva mérem az elmozdulást.

Ennyi holdtölte. Sok hét. Sok nap. Sok perc. És ezek alatt sok minden egyéb.


Kétszernyolcpluszkettő, azaz 18. Nagykorú. Hónapokban számolva. Reméljük lesz más időmérő egységben is számlálva...

két esztendő

Születésnapomra kaptam egy nagyon nagyon ötletes és rövid idő alatt szívemhez és az aktuális színű táskához nőtt ajándékot. Amelyben a mai napon ez szerepel: "két éves az un-sorriso blog". Igen, 2008-ban tavasszal ért el engem is a bloggerkedés lelkesedése. És azóta már 112 bejegyzés született meg. És körülbelül ennyi ül piszkozatban. Arra vonatkozó statisztikám nincs, hogy hányan olvasnak, de tervezem. Tudom, hogy ez egy 50 alatti szám. És azt is, hogy nem is akarok egy ennél kétszer nagyobbat elérni. Merthogy ez a legszűkebb-legkedvesebb réteget is jelenti, és néhány érdeklődőt. Amikor majd olyan okos leszek, mint egyesek, illetve olyan véresen komoly dolgokról fogok írni, mint kettesek, akkor talán ez megnő. De nem ez a cél. A cél a mindennapi mosolyravaló megteremtése:) És ez szinte kivétel nélkül sikerül:)

És akkor kicsi józsefattilázás, tivadarazás meg őszinte pancserkodás:

két esztendőm hat, alom,
két esztendőm nem adom,
de gyakran megmutatom

annak,
akit érdekel
mi történik énvelem

azoknak,
akik nincsenek
csak nagyon ritkán énvelem

kik hasonlóan bizik
on-line élik
a hétköznapit

annak,
aki értelmet lel
szavakban, képekben.

narancs utak

Igen, olyanok, amit nagy buszon és fővárosok fele, vagy onnan jövet lehet bejárni. Már korántsem olyan "bevezető" áron, amiért két évvel ezelőtt otthon kitört a pánik az utasszállítók közt. Ám még mindig tiszta és főleg meleg környezetben, és helyenként levelesláda-konzultáció és bloggerkedés is lehetséges.

Noha ezt többen cáfolják, hirtelen gyökerezni kezdett bennem egy ijesztő összefüggés-felismerés, az utazási kedv és életkor közt. Vagy csak az ilyen típusú utazások esetén lépne fel? Illetve a tolerancia-szint és kor-összefüggésére is felfigyelhettem: a narancsos ösvényeken barangoló, megszólalásig szimpatikus egyének egy drasztikus tolerancia-hányados visszaesésre kapcsolták rá az olvasólámpát. Például egy kedves kólozsvári néni igyekszik figyelmeztetni (majdnem mindenkit), hogy a kabátot nem felakasztani kell, ahogy egy gvp-corona-huben-stb-stb utakon szocializálódott ember gondolná, ha már lát cuccos akasztót, hanem a csomagtárolóba kell feltenni. Úgy. A széket pedig nem szabad hátraengedni. Csak. Ezt kivételesen lehet, nem mint amazokon a járatokon, de itt meg a kedves utast zavarná. Aki mellesleg végighorkolta az éjszakát, ami természetesen többeket is zavar(hatot)t... Illetve két kislány, akik életük apró részleteit vagy együtt, vagy telefonon külön külön további kislányokkal és kisfiúkkal megbeszélték, természetesen jelesre vizsgázhatott volna belőle a hallgatóság. No és van sok monitor és megy egy film. Ami sajnos nem újdonság. De nem is olyan jó, hogy még egyszer megnézné az ember.

Ijesztő, nem? Intoleráns főhősünk 4 éve Biharkeresztesen kockára fagyott, egy órát várva a rendes, nem határokon átívelő járatot. És spórolt ezáltal valami 120 ezer lejt. Máskor meg utazott sok kilométereket egy sötét lefüggönyözött fülkében ezeridegenekkel, mert a szupra épp kaszált, és a nasu megmenekítette. Megint máskor 8 órát üldögélt Ferihegyen és várta, hogy ha már nem engedik fel a gépre, legalább engedjék ki. Ismét máskor meg Budapesttől Kolozsvárig aludt, a Matyi téren a söfőrnek fel kellett ébresztenie, hogy végállomás... S akkor most meg már ez sem elég jó? Vagy nem elég színes? Vagy nem elég magyar? Vagy mi a baj?