pech nagy p-vel

Cucc országban élünk... Nagyon cucc... Tudtam, a jó világ, lejár, még mielőtt én akár annak határába kerülnék... És bár sokaknak volt szerencséjük gyerekük mellett maradni annak 2 éves koráig, nekem - és még néhány pechesnek ebből már már nem jut...

Az már csak mellékes, hogy szerény véleményem szerint pofont ad a kormány a kakának, mert 1. aki eddig elintézte, ezután is elintézi a "handicap" plusz évet, 2. aki nem megy vissza, elintéz egy "somer" papírt, és annak munkanélküli segély kell fizessen a "párt", 3. ismétcsak nem szaporodik sem az ungurság, sem a középosztály és attól felfele, hanem az alullevőségek. Akiknek ismétcsak mi kell majd szociális segélyt fizessünk...4. az állami alkalmazottak 25%-os bércsökkentése sem hozott a konyhára semmi megtakarítást (nálam sokkal okosabb pénzügyi elemzők véleménye szerint), pedig az sokkal jelentősebb tétel... És lehetne az ellenérveket sorolni... De minek? Csak csendes hőbörgés... Mert széllel szemben pisikálni nem lehet....

Utólagos hibaigazítás: úgy tűnik elhamarkodott volt a morfondírozás. Szerencsére ilyen is van!...

hagyomány

Idén harmadik alkalommal ajándékozott meg a november utolsó hétvégéje a tél első havas élményével, kacagással, kandalló melegű hétvégével. Az állandósuló kedvenc helyünkön. Lett hó és elő(és fel is!)került a hólánc, volt áfonyáta és káposzta leves, bor és igazság. És buli.
És a "család". Természetesen. A jól ismert alaptagokkal és az állandó újakkal.
Egy következő míting helyszíne már megvan, csupán a "családtagok" számára alkalmas hétvége találása a kemény dió.

Levél az angyalnak

Kedves Angyal!

Én az idén is nagyon sok jót, kedvességet, örömet kaptam és számtalan ajándékot. És mindenért nagyon hálás vagyok! Ám - természetesen - ha közeleg Az Ünnep, és mindenki ajándékokról beszél, nekem is eszembe jut egy-két dolog, amit szeretnék, ha még idén megvalósulna...

Szeretném, ha néhány kedvenc, szeptemberi emlékeket őrző kép felkerülne a nappalink falára. Emmellett nagyon nagyon jó lenne, ha a májusban megvásárolt éjjeli lámpácskáink is elfoglalnák az éjjeli szekrények feletti helyeiket. Illetve kimondhatatlan örömöt okozna az is, ha előkerülne az az ügyes asztalos bácsi és beépítené a zakotákkal szörnyen telepakolt lépcső alját. És ha már az asztalosnál tartunk: egy íróasztal és egy ügyes kényelmes széknek is örülnék, hogy végre az itthon dolgozásnak is legyen tere.

Régen megtanítottak, hogy kérni csak úgy szabad, ha az ember hajlandó valami áldozatot is vállalni. Ennek érdekében - így Advent elején - komoly fogadalmakat kívánok tenni. Például elhatározom, hogy még az év vége előtt kitakarítom azt a szobát, ahol semmi sem történik. Illetve minden még szertelenül itt-ott heverő könyvnek helyet találok a könyvespolcon. Rendet rakok és rendszert alakítok ki számláink világában. Illetve - bármennyire nem kívánom a dolgot - ellátogatok a C-Vitaminos megyeközpontba és teszek valamit pefeá-ügyben. Illetve elintézek a kedvenc zöld bankomban két fontos dolgot...

Tudom, hogy Angyalnak lenni nem könnyű dolog. És megértem, ha sok más fontosabb kérés prioritást élvez. Ellenben ha van mód rá, boldog lennék, ha apró-cseprő kéréskéim meghallgatásra találtatnának!

Kőbe vésve

Azaz nyomtatva. Fehéren a fekete (és a pirossárgakék). Most már hivatalos! A C-Vitaminos korszaknak (hivatalosan!) vége. Ezennel a lélek szent falvi leltárból kiírhatnak/leírhatnak egy személyt. Egy szerencsés fajtát, akit egy kedves vezér-lakó a polgárjenőhivatalpapirgyűjtő nénijének is kijelentette, hogy befogadja az új azonosságra vágyó extrazsudeceán proletárnőt.
Elviekben nyílván a dolgok nem változnak. Csak néhány hétbe (hónapba?) és pár száz lejbe fog kerülni ennek nyomán a személynek az azonosságához tartozó minden kiegészítő forgalomból való ki, aztán újra beiratása. Kötelező program: néhány sorbaállás, egy sor II. osztályos írás-olvasás készséget igénylő formanyomtatvány (és idő!)-töltögetés (nyomtatvány, melyet pl. a netről ingyen le lehet tölteni és kinyomtatni, de vásárolni 10 lejbe kerül!!!), a többi sorba állóval diktafon és érdeklődés hiányában is életinterjú készítése, aktuális közvélemény-témák feltérképezése, a soron kívül előrevett egyének és eljárás fölött szemhúnyás, a prográm kú publikul elvén és gyakorlatán valón NEM gondolkodás...

Néhány tanács a most már tapasztalt oldalról:

1. A hivatalokban az élet 2 órával azelőtt kezdődik, mint egy normális családban, mondjuk mint a hatodik vezér 3-al több mint egy tucat szám alatt. úgyhogy mindig el lehet késni, és mindig már a tömegbe érkeződik... Tanulság: 7.45-re ott kell lenni (és valószínű letaposni mindenkit...)

2. Nem olcsó az azonosság-csere. Eddig 14 (ID) és 68 (driving lic.), 280 (PP) de még a java hátra van... Csak a nagyon elszántaknak ajánlott. És aki a házastársával nem akar külön megyében lakni. No meg mindenki másnak, akinek van 3 hét szabadsága és unatkozik.

3. Határozott és céltudatos kell lenni. És rászólni az igazságtalanul betolakodókra. Tízből egy talán nevelődik is...

a nagy visszatérés

Még mindig tart az ősz. Hó és hideg nélkül. És mármár ismét fontolóra lehet venni a bicajozást. Merthogy felszabadult sok sok óra, délután és hétvége. Kész! Nincs több alibi! (Csak a szokásosak:) ) Az alibi tárgyáról nem illendő kérdezősködni, mivel babonás a válaszoló. Stand by állapotot hirdettünk. Imádkozás és dolgozás. És vejtingelés. És enticipejtingelés:) Mert az adminisztrációs gépezet beindult. És most már nincs igazán amit tenni. Csak várni és megkeresni az elvarratlan, félbehagyott, meg sem kezdett szálakat, és úgy tenni, mintha az elmúlt félév mázsás gondjai valamelyik üres szoba kitakarításával lomtalaníthatók.
Tervek? Szokás szerint: számtalan. Még az idén legalább egy pestiestezés, egy világrajövetel-üdvözlés, talán egy ikeázás, egy kocsmatúrázás, legalább egy sízés, egy generál nagytakarítás, két Kolozsvárosozás, két szülinapozás, legalább két házibulizás, három lélek szent falvának látogatása, pár kártyaparti, néhány leánykodás, és természetesen soksok bloggerkedés:)

Asszonysor(s)

Három éjjel három nappal állt a bál! Volt egy páratlan koszorúslány-koszorú, pontosan heten, mint a gonoszak, voltak feledhető gikszerek és voltak feledhetetlen pillanatok:)

Ízelítő. A folyatásért sorba kell ülni. A televizor előtt. A bátor hadvezér utcában. Vagy valahol Kolozsvároson a Család utcájában. Vagy bárhol, ahol összegyűl az örömünnepet kacagással felevenítő kicsiny társaság:)

alibi

Kedves vér és nem vér szerinti jó emberek, hűségesen érdeklődő ismerősök és ismeretlenek! Jómagam (is) visszasírom a régi szép időket, amikor csak úgy hetente egy-kétszer a világra való rácsodálkozás, a fura vagy meglepő esemény-kavalkád, a hétköznapi ez-az sorokba öntődött, és mosolyra hangolt - engem is beleértve - többeket. Ez - amit sokan érzékelhettetek - az elmúlt hónapokban drasztikus hiányt szenvedett. Van rá magyarázatom: [noha inkább derülnék és derítenék mosolyra] életem egyik fő művét kell írnom éjjel-nappal (mostanában csak az éjjelek sikerednek, de a nappalok energiáit is erre kell csoportosítanom). Nem lesz ilyen élményközeli, sőt, ennyire olvasmányos, humorral elegyített sem, de azon imádkozom reggel-délben-este-étkezéskor-kísértésben, hogy valahogy legyek túl rajta. És aki nekem jót akar, az szintén ezt teszi:D
Mindenkitől csak átmenetileg köszönök el, remélhetőleg augusztus-szeptemberben visszatérhetünk az apró-cseprő miegymások rendszeres konstatálásához.

Gent

Nemrég Müller Péter előadáson voltunk. Egyértelműen jobb őt olvasni, mint ilyen kommersz előadáson hallgatni nyolcszáz ember közt. De ennek ellenére volt néhány mondata, ami bevésődött emlékezetembe: az életben nem szabad csak ritka alkalmak legyenek a béke és lelki boldogság pillanatai. És a híres mondása: az ember érezze azt, hogy "most jó". No talán ez lehetne a genti látogatásom jelmondata. Négy órát töltöttem ebben a mesés városkában, de az azt jelenti, hogy 240 percig éreztem ezt, hogy most jó! És csak a képeket nézni is egy élmény!

Azt hittem, hogy rég kigyomlálta spontaneitásom a sok naprakészség. De nem! Sőt! Reggeliben gondolkodtam Gentről, mivel olvastam, hogy érdemes megpillantani. Délben kettőkor eldöntöttem: megyek. A fotógépbeli akkuk lemerültek, sebaj. Vásároltam. És indultam. Kinéztem a vonatot, felszálltam, alig fél órácskát vonatoztam Antwerpenből és láss csodát! Térkép és GPS nélkül nekivágtam, és egyszerűen mesés élményben volt részem.
A vidám sütkéröző tömeg, melynek kicsit később egy fél kiló elcseresznyézés erejéig én is tagja voltam:) Mjad u.o. Kicsi ház. És még kisebb:)


Nem bátor hadvezér hárommal több mint egy tucat, de tetszik a teraszuk:)
És valahogy ez a spontaneitás volt jellemző az egész napra: csak úgy véletlenszerűen (mondjuk toronyiránt) választottam a séta-útvonalat, egyszercsak megláttam, hogy boat-trip, rögtön befizettem, olaszokkal együtt egy órát motorcsónakoztunk, és hatványozott öröm: vízen lenni, turistáskodni, szépet látni, napsütésben mosolyogni és olasz idegenvezetést hallgatni. Igen, már csak egyetlen dolog hiányzott! De hazahoztam neki az élményeket!

Antwerpen

Konferencia numero N. Merthogy ugye van, aki passzióból évente két-három nemzetközi konferenciára akar menni a világba. Akar repülőzni, kocsikázni, csomagolni, stresszelődni, három helyről pályázni utazásra, szállásra, regisztrációs díjra. Csapot-papot itthon hagyni, a magánytól szenvedni, a mindenkori minden országbeli tolvajoktól félni, a csomagelvesztéstől rettegni stb. stb.
No de néha össze lehet kötni a kellemest a muszájjal:) És van, aki - minden nehezítő körülmény ellenére - helyenként sikerre viszi ezt. Kinéz egy olyan témájú konferenciát amely (1.) témába vág, vagyis ahová jelentkezését esetleg elfogadhatják, és amely (2.) valahol olyan helyen van megszervezve, ahol még nem járt. Így ez év májusában Belgium, illetve Antwerpen lett az áldozat. Természetesen ennek volt egy igen komoly szakmai, az idő kétharmadát felölelő fejezete is, ennek ellenére maradt idő sok szépre és jóra.
Kiderül ugyanis, hogy Antwerpenben érdemes kicsit turistáskodni. Ha a konferenciarésztvevő repjegyspórlás érdekében egy nappal korábban érkezik, számtalan múzeumlátogatási programból válogathat. És mivel született mázlista, minden hónap utolsó szerdán a városi múzeumokba díjmentes a belépő, és így Rubens házát ingyen és bérmentve nézheti meg. És ez - az autós és repülős utazás, a zuhogó eső meg sok minden ellenére is egy élmény lesz. Aztán sétálgathat Antwerpen fő utcáin, kapkodhatja a fejét, hogy mennyi olyan ember van itt, akikről sok filmet látott, több könyvet olvasott, de élőben nem igazán látott ennyi kalapot és hosszú kabátos, vallási és etnikai hovatartozását egyértelműen kinyílvánító férfiembert.
Coronázáshoz, valamint napi egy-két, vagy nulla távolsági direkt vonatjárathoz szokott ember lévén szeme szája tátva marad attól, hogy a központ kellős közepén van egy hatalmas, 5 szintes vonatállomás, ahol nem rosszul öltözött, hanem igenis jól öltözött és korántsem nagy csomagokat cipelő utasok jönnek-mennek-várnak.
Felfedeződik, hogy ez a város nemcsak Belgium második legnagyobb városa, hanem a világ gyémántfővárosa. És van egy gyémánt múzeum, amit szintén nem szabad kihagyni. A kelet-európai kishitűség a látogatóban azt az érzést engedi felerősödni, hogy ezek a kiállított darabok talán nem is igaziak, pusztán másolatok, illetve nem is gyémántok. Ennek ellenére elhiszi, hogy ez a város - és ebben a városban (talán országban) - szinte mindent a gyémány irányított és irányít.
Találkozik sok túristával, magyarokkal is, megtalálja a legolcsóbb bevásárló központot (micsoda szimat!), soppingol pár centért egy cipőt, megkóstolja a híres belga meggyes waffelt, megjegyzi, hogy a fehér emberek nem ott dolgoznak, ahol ő eljár. És megfogadja a tanácsot, hogy el kell látogatni Gentbe.

X idő

A találkozás mindig izgalmas. Idegennel, ismerőssel, kedvessel, rég nem látottal, új dologgal, szóval semmiképp nem egy unalmas időtöltés. No de találkozás olyanokkal, akikkel az ember éveken keresztül egy osztályteremben üldögélt, ""sorstársaságot" vállalt matek, magyar, zene órán még nagyobb kihívás.
Személy szerint nem tudom, hogy ténylegesen hova tűnt el az a közel 10x365 nap, hogyan telhetett el annyi idő, hogy egyesekről keveset vagy semmit nem tudok, holott akkor egymásról szinte mindent tudtunk. Ami miatt mégiscsak hinnem kell a matematikának: történt velünk egynéhány, hosszabb lefutású projekt: 2000 júniusában 25-en voltunk csak (ezek közt ma már többen szülők...), ma már az "osztályhoz" 14 gyerek is tartozik, 6 kislány, 8 fiú.
A nagy találkozás a hajdani osztályközösség 60%-ára tudott ténylegesen mágneses erővel hatni, de majdnem mindenkiről befutott valamilyen apró infó. Akkor a társaság 8%-a nem volt C-Vitaminos, ma már csupán 52% él Háromszéken, további 24% él Erdélyben, de nem szülőfaluja-városa közelében. Minden negyedik volt osztálytárs valahol külföldön él: H, D, USA. Eddig a 25-ből 13-an szereztek rózsaszín papírt családi állapotukról (ez ugye fele plusz egy fél:D ), hárman migráltak kimondottan házasság miatt, vagyis változtattak lakhelyet (tepelülést), hárman már kétszer is laktak átmenetileg a szülészeten. A középiskola után a társaság háromnegyede felsőfokú végzettségre is szert tett, a közösen tanult "szakmában" egyharmad dolgozik, tágabb értelemben, azaz pedagógusi pálya mellett majdnem ugyanennyien döntöttek, egyharmad pedig valamilyen üzleti szférában dolgozik.
Többet beszéltünk és kevesebbet buliztunk, mint 10 évvel ezelőtt, nyitottabbak, türelmesebbek és valahogy toleránsabbak vagyunk egymás iránt, mint hajdanában. A valamikor klikkek közti határvonalak elmosódni látszanak. Ami új: mindenki valahogy kicsit büszke tudott lenni mindenkire, mindenki megvalósítására.
Terveztem egy kérdőívezést, de letettem róla. Ezek lettek volna a kérdések: Amire legszívesebben emlékszem vissza, Amit legszivesebben elfelejtenék, Amire leginkább büszke vagyok, Amit leginkább meg akarok valósítani a következő találkozásig. No majd meglátjuk mi lesz legközelebb:)

személyes propaganda

A tegnapi biciklizés emiatt maradt el. Merthogy 1+0,5+0,1+0,05 könyvszerzőség volt az enyém ezen alkalommal.

megjegyzés

Hogy nehogy megtörjön a tradíció, tavalyi május első hétvége reloaded megtörtént. Csakhogy persze a szereposztás más volt, illetve a szükséges kellékeket is kicseréltük:) Apukám szerint most már többet érek. Nem tudom, hogy átvitt értelemben érti-e, vagy sem...
Volt itt minden, gyöngyöm gyöngyvirágom, nem is kevés, nem is illatmentes. Az tavalyi tízes skálát produkáltuk, illetve néhány ponton kiegészítettük: szív alakú home made dobozban (ez már családi ereklye!) jött az "ami kell", szív alakú torta is volt (mely a láz hevében fotóra nem, de a szívekbe bekerült. több okból kifolyólag is:) ), zöld szinharmónika asztalon és mindenen.

otthon

Nem Tótékról szól, de Örkény is megirigyelné ezt a sok helyzetkomikumot, amit produkál a nagy dobozolás, illetve amiben részesíti magát és élete elviselőjét főhősünk. A sok hónap alatt kidolgozott terv megfelelőnek tűnt, a logisztikai osztályvezető viszont túlstresszelte magát, a humán erőforrást alábecsülte, a mesteremberek adott szavát, valamint a reklámozott tisztítószerek hatását túl, a prioritási listát tartalmazó cetlit elveszítette, rögtön utána átmenetileg a fejét is. No de a príma ház projekt sikeresen implementálódik és egyre prímább a helyzetállás.
A 41,9 négyzetméterről a majdnem háromszor ekkora felületre való átteleportálás paraméterei: 10 nap, 49 doboz (olyan is van, ami egyszer, sőt kétszer is kiürült és újabb rakománnyal gazdagodott), 17x2x4,9 km, 38x2x64 lépcsőfok, 5 tekercs papírtörlő, 2 doboz cilit beng, 4 db. mosogató szivacs, 3 db. dörzsszivacs, 2 tekercs cellux, 4 markos legény, 3 autó, 128 perc telefonírozás, 2 tekercs 120 l-es szemetes zsák. Nem garasoskodunk, szóval pénzről nem beszélünk.
Az áttelepedésnek és beköltözésnek további, nehézfémben és huzalokban kifejezhető paraméterei is kvantifikálhatók. De itt sokkal érdekesebb a protagonista esete a vasüzlettel. Főhősünkről tudni kell, hogy ruha, cipő, porfogó kacat és minden egyéb fölösleges dologban első osztályú szakértő. Ámbátor ama üzlet, ahol csövet, csapot, csavart lehet vásárolni, hát ott nem érzi otthon magát, a vásárlói magabiztossága pedig mikroszkópikus méreteket ölt. Ennek ellenére leánka üzletben rég nem, vasüzletben naponta kétszeri vendég. Már tudja mi a hollander, fél cólos akármi, mire való a kender, hogy nem darabra, hanem kilóra számolják a csavart, hogy francia kulcsban is vannak méretek (és itt is fontos a méret!).
Szóval aki úgy érzi, hogy kevés gyakorlatiassággal áldotta meg az ég, költözzön házba. Egy perc alatt tudni fogja, hogy hány négyzetméter falra mennyi festék jár (és nem fogy el az első fal felénél...), hova nem kell fúrni a falban, hány másodperc alatt szárad rá a festék a padlóra, hogy szemre nem lehet megállapítani, milyen káddugó fog találni, és így csak a harmadik fajta lesz jó stb. De persze az életnek van habos oldala: falfestés közben is rá lehet bukkani egy-két érdekes csikihirlapos riportra; egy jó kutya - még ha a szomszédé is - az egyedüllét halvány árnyát is elkergeti; rájöhet az ember, hogy ideje lenne szakmát váltani, hiszen a falfestésnek sokkal biztosabb eredménye van, mint az űzött tevékenységnek, illetve nincs szebb dolog színt vinni az életbe. Ha nincs (még!) cipősszekrény, ki lehet pontosan számolni, hogy hány négyzetméter cipője van az embernek; ha a megálmodott gardrób késik, a kreatívitás határtalan és a férfias praktikus segítőkészség nem késik. És a közösen átfestett hétvége, éjféli ágyösszerakás, csapszerelés, cipekedés, vasaló asztalon való ebédelés megér öt ügyvéd által gyártott házassági szerződést.

(Cipőcskék. Részlet. Csakis a tavaszi-nyári kollekció darabjai. És hiányzók is vannak.)
(Szép kis lakhelyre várva... Még szerencse, hogy semmit nem dobunk el, így a gipszkartonozás maradékait sem...Amúgy ez már lezuhant, pár napig bírta. De elvileg annyi maradt, hogy a május végén érkező gardróbig heti egy zuhanással kibírjuk...)

(Romantika netovábbb. Kicsit instabil, nem mondom. De kacagós lakomáknak adott helyet:) )

e mese

Egyszer volt hol nem volt egy nyughatatlan hercegnő. Szülei nagyon nagyon szerették, és fényes jövőt szántak neki. Remélték, hogy nem egy híres neves nevezetes király fiához megy feleségül, hanem sikerül megtalálnia a maga csillagszemű bojtárlegényét. Csak legyen nagyon boldog. És ne legyen többé nyughatatlan.
A hercegnő szülei fele királyságukat első perctől neki adták, úgyhogy utóbb keveset tudtak adni. De végülis egy kisebb fajta, 41,9 négyzetméteres palotára futotta. Ami parányi ékszerdobozként csillogott-villogott és sok sok boldogságot okozott az egész királyi családnak, főleg annak ifjabb tagjainak, nőnemű vérbeli és lelki rokonoknak, kulináris élvezetekre éhező társalkodó nőknek.
No de egyszercsak mégis megérkezett a bátor legény. Akinek csillogott a szeme, és értett mindennemű varázslásokhoz az ablakok és pingvinek világában. Neki is volt egy fele királysága, mely viszont kicsit nagyobbnak bizonyult, így úgy döntöttek, hogy a boldogan élnek amíg meg nem halnak című fejezet fő helyszínéül azt választják. Vég eladás, nincs maradás, a nyughatatlan hercegnő áttelepedik a szomszédos királyságba. Udvarhölgy leszel: jelenti ki az ífjú herceg, aki végleg elnyerte a lány szívét.

hajnali derü

Mostanában későn és egyre későbben fekszem, hajnalosan és egyre hajnalosabban kelek, előreláthatóan a földön is fogok aludni. Nem valószínű, hogy a nagy út áll előttem és arra készítene a tudatalattim, mint ahogy Kőrösi Csoma Sándor nagy önsanyargató projektjében futott, de tény, hogy pihenésileg a március-április a fizikai-szellemi tuti struktúrámat kikezdte... Lassan már keresem a dublőrt az év hátralevő eseménysorozataihoz...
No de ilyen agyonzsúfolt napok kora reggelein is akad mosoly, tenksz tu fejszbuk:)



Állítólag ilyen vagyok:) Én és az összes hasonló névre hallgató fehérnépe a világnak:)

KIAD-LAK

Nem eladó. Csak ki. Kicsit fájó szívvel. Átadásra kerül. A sok személyre szabott szín, darab, ötletet, megvalósuló terv, emléket örző-idéző sarok. De ezt értékelőnek nagy szeretettel.

tizennyolc

Hétköznapjaim jelentős részét a számok uralják. Statisztikai adatokat kell produkálnom, figyelnem, ellenőriznem, értelmeznem, magyaráznom, számon kérnem, fenntartásokkal kezelnem vagy hinnem... Így óhatatlanul az életem más dimenzióira is "áttevődik" a statisztika-függőség. Azaz, hogy állandóan valamilyen számokhoz viszonyítva mérem az elmozdulást.

Ennyi holdtölte. Sok hét. Sok nap. Sok perc. És ezek alatt sok minden egyéb.


Kétszernyolcpluszkettő, azaz 18. Nagykorú. Hónapokban számolva. Reméljük lesz más időmérő egységben is számlálva...

két esztendő

Születésnapomra kaptam egy nagyon nagyon ötletes és rövid idő alatt szívemhez és az aktuális színű táskához nőtt ajándékot. Amelyben a mai napon ez szerepel: "két éves az un-sorriso blog". Igen, 2008-ban tavasszal ért el engem is a bloggerkedés lelkesedése. És azóta már 112 bejegyzés született meg. És körülbelül ennyi ül piszkozatban. Arra vonatkozó statisztikám nincs, hogy hányan olvasnak, de tervezem. Tudom, hogy ez egy 50 alatti szám. És azt is, hogy nem is akarok egy ennél kétszer nagyobbat elérni. Merthogy ez a legszűkebb-legkedvesebb réteget is jelenti, és néhány érdeklődőt. Amikor majd olyan okos leszek, mint egyesek, illetve olyan véresen komoly dolgokról fogok írni, mint kettesek, akkor talán ez megnő. De nem ez a cél. A cél a mindennapi mosolyravaló megteremtése:) És ez szinte kivétel nélkül sikerül:)

És akkor kicsi józsefattilázás, tivadarazás meg őszinte pancserkodás:

két esztendőm hat, alom,
két esztendőm nem adom,
de gyakran megmutatom

annak,
akit érdekel
mi történik énvelem

azoknak,
akik nincsenek
csak nagyon ritkán énvelem

kik hasonlóan bizik
on-line élik
a hétköznapit

annak,
aki értelmet lel
szavakban, képekben.

narancs utak

Igen, olyanok, amit nagy buszon és fővárosok fele, vagy onnan jövet lehet bejárni. Már korántsem olyan "bevezető" áron, amiért két évvel ezelőtt otthon kitört a pánik az utasszállítók közt. Ám még mindig tiszta és főleg meleg környezetben, és helyenként levelesláda-konzultáció és bloggerkedés is lehetséges.

Noha ezt többen cáfolják, hirtelen gyökerezni kezdett bennem egy ijesztő összefüggés-felismerés, az utazási kedv és életkor közt. Vagy csak az ilyen típusú utazások esetén lépne fel? Illetve a tolerancia-szint és kor-összefüggésére is felfigyelhettem: a narancsos ösvényeken barangoló, megszólalásig szimpatikus egyének egy drasztikus tolerancia-hányados visszaesésre kapcsolták rá az olvasólámpát. Például egy kedves kólozsvári néni igyekszik figyelmeztetni (majdnem mindenkit), hogy a kabátot nem felakasztani kell, ahogy egy gvp-corona-huben-stb-stb utakon szocializálódott ember gondolná, ha már lát cuccos akasztót, hanem a csomagtárolóba kell feltenni. Úgy. A széket pedig nem szabad hátraengedni. Csak. Ezt kivételesen lehet, nem mint amazokon a járatokon, de itt meg a kedves utast zavarná. Aki mellesleg végighorkolta az éjszakát, ami természetesen többeket is zavar(hatot)t... Illetve két kislány, akik életük apró részleteit vagy együtt, vagy telefonon külön külön további kislányokkal és kisfiúkkal megbeszélték, természetesen jelesre vizsgázhatott volna belőle a hallgatóság. No és van sok monitor és megy egy film. Ami sajnos nem újdonság. De nem is olyan jó, hogy még egyszer megnézné az ember.

Ijesztő, nem? Intoleráns főhősünk 4 éve Biharkeresztesen kockára fagyott, egy órát várva a rendes, nem határokon átívelő járatot. És spórolt ezáltal valami 120 ezer lejt. Máskor meg utazott sok kilométereket egy sötét lefüggönyözött fülkében ezeridegenekkel, mert a szupra épp kaszált, és a nasu megmenekítette. Megint máskor 8 órát üldögélt Ferihegyen és várta, hogy ha már nem engedik fel a gépre, legalább engedjék ki. Ismét máskor meg Budapesttől Kolozsvárig aludt, a Matyi téren a söfőrnek fel kellett ébresztenie, hogy végállomás... S akkor most meg már ez sem elég jó? Vagy nem elég színes? Vagy nem elég magyar? Vagy mi a baj?

CCCCLXXXVI

Ennyi. Eddig. Ennél sokkal több is lesz:) Ellenben ez is minden eddiginél jobb!
Ezer dolgot lehetne sorolni: iviv, txt, pidgin, Ibike, Habyka, ebédek, séták, lakás no.1, lakás no.2, bútorozás, veszedelem-falva, a lélek szent helye-falva, film, film, film, sok film, tánc, 30plusz, lécek és botok és hó, barátok, buli no.1, buli no.2, buli no.n, esküvők, hegymászások, tengerpart, fotók, szendvicsek, asztalos, ávizok, kacagások, Gyula, Tzarevo, Párizs, Simonhöhe, ektiviti és pimaszkodás, rencpartik...
És nem tudni mi mindenre leszünk még kaphatóak és képesek!

néznivaló

Van, aki néz tévét. Van aki jár moziba. És van olyan, aki filmekkel táplálkozik:) Éppen ezért, az ilyen embernek nagy kihívás egy olyan kérés, hogy nevezzen meg öt filmet. Ám a kihívások nem ártanak:)

1. Magyar kedvenc
Regös Bendegúz, a Bakter, a Banya, a Patás, Csámpás Rozi és a magyar humor világa családunk örök kedvencei maradnak! Minden mondatot tudunk kívülről a húgommal. És mindig, bármilyen helyzetre van egy el nem koptatható idézet ebből. Például: "nem olyan családból származom", vagy "nem gondoltam, hogy sürgős, hát hunn van még karácsony?", illetve "most látom csak, milyen nehéz becsületes úton meggazdagodni". Egy páratlanul jól megcsinált magyar film, ami a szememben még a Hippolitot is übereli. És ezt egy nagy magyar filmrajongó, főleg az 50-es évek előtti magyar filmek iránti elkötelezett mondja, aki szinte mindent látott, amit akkor készítettek, és mindent páratlanul nagyra értékel. Főleg a humort, a karaktereket, az időtállóságát, az emberi jellemvonások megrajzolását, a cselekmény hiteles szövögetését és a soha el nem maradó következményeket. (ezt a mejd báj holivúd filmeknél el-el szokták felejteni). Hogy néhány nagy kedvencet elmítsek: természetesen Meseautó, A kölcsönkért kastély, Címzett ismeretlen, A harapós férj stb. stb. Az "újkori" magyar filmek közt nálam a Valami amerika (I!!!) viszi a pálmát.

2. Kelet-európai kedvenc
Egy tinédzser, akinek kelet-német szocialista ideológiai nevelése olyan hitelesre sikeredett, hogy meg van győződve, hogy édesanyja belehalna, ha megtudná, hogy összedőlt a világ, vagyis a szocializmus. Ezért - nem kis melót igénylő módon - beteg édesanyja számára úgymond "élteti" a kommunizmust, azt a világot, melynek roncsait, köteleit épp boldogan veti le mindenki Kelet-Európában. Szeretem ezt a filmet, mert nosztalgiaébresztő ereje van, mint minden olyan filmnek, mely azt a hétköznapi életet mutatja, melyhez - sajnos, vagy nem sajnos, de tény - több közünk van/volt, mint a csillivilli fenszi amerikaihoz. Egy világ, melyben trabantok mászkálnak, ahol idétlen hírekről unalmas hiradókat szerkesztenek, ahol mindenkitől és mindenki megfigyelő tekintetétől kell tartani.
Ebben a témában a Mások életét is megemlítem, noha a tinédzseres világlátás kicsit szimpibb, mint a jó útra térő besúgóé. És természetesen Mungiu 4,3,2-je is számtalan Hasdeus asszociációt képes kiváltani, az Amintiri din epoca de aur-ja pedig - noha szerintem ezerszer jobb, témagazdagabb is lehetett volna - ismétcsak mutat egy nem is olyan régi, számunkra igen közelről ismert világot.


3. Posztmodern-kedvenc
Azaz beszélj hozzá. Ez a film kicsit azért is kedvenc, mert vérbeli echte spanyolokkal néztem egy olasz egyetem 600 férőhelyes nagy aulájában, természetesen spanyolul és olasz felírattal. Egy márciusi kedd délután volt. Nemcsak a sok idegenség, Almodovár világa, hanem az én találkozásom idegen világokkal, de nem túlságosan távoli üzenettel. Arról, hogy olykor mi mozdít el/ki/meg valamit, néha mi kell(het) ahhoz, hogy előbbre tudjunk jutni. Arról, hogy miket hordunk magunkban egy életen át, kevésbé vagy nagyon rejtve mások elől. És mi kell ahhoz, hogy jöjjön az a pont, amikor már semmi nem számít, sem az álarc, sem a felépítés, sem a holnap, sem a tegnapelőtt. Almodovár csavaros, és mindig olyasmit feszeget, amit nem nagyon szeretünk sem tudomásul venni, sem beszélni róla. Noha ezzel nem szűnnek meg az igenis emberi gondolatok és cselekedetek. És bármennyire furcsa, egy nem erkölcsös cselekedet tart és ad/visszaad életet.


4. Hétköznapi kedvenc
Pesti esti Szinbádos emlék, valamikor 2006 tavaszáról. Akkor is valahol ott volt az életem, ahol épp a part szakadt. Tudtam, hogy Szidi nem visz valami tingli-tangli romantikus filmecskére, úgyhogy igenis volt kedvem társulni. Nem volt hétköznapi élmény! Vagy ha igen, hasonló élményeket minden második hétköznap el tudnék viselni. Egy igazi észak-európai film, enyhe hidegséggel, hiteles karakterekkel, hepi end nélküli mégis valahogy egyensúlyt fenntartó/adó végkifejlettel. Egy tehetséges, magában, magával tonnányi terhet és rossz élményt hordozó ember gyökeres változtatást hajt végre életén: a népszerűségből a vidéki egyszerűségbe, a helyi szövevényes létbe kerül vissza. De tudjuk, a nagyság kis helyen is meg tud mutatkozni, a tehetség - zenében, bármiben - csak további tehetséget tud szülni. Noha feladásból menekül, végül teljesen átadja magát a kihívásnak és rövidre zárt élete talán legnagyobb értelmét valósítja meg saját és mások hétköznapjaiba lopva be derűt, vidámságot, a zene mindent átható erejét.


5. Romantikus kedvenc
A velencei kurtizán. Mert természetesen bennem is egy örök romantikus szíve dobog. 2002-ben láttam először, aztán még néhányszor megnéztem. Természetesen Velence és olasz-imádatomat is kielégíti, de tetszik a konfliktus-kezelése, a világok harca, az emberi irigység messzemenő határtalansága, a prűdség és korlátoltság netovábbja, illetve természetesen a szívnek parancsolni nem lehet-elmélet nyomonkövethetősége. Főként reménytelen szerelmeseknek ajánlott:)

Még itt sorolhatnék ezer filmet-témát-cselekményt. La vita e bella, ami nemcsak olasz, nemcsak zsidós, hanem főleg derűs. A humor és vidámság emberfeletti, akár csodatevő képességét mutatja. Vagy Amelie csodálatos élete, ahogy mindenki életébe próbál csepegtetni egy kevés derűt, bátorságot, önbizalmat nem egy távoli világot, hanem egy mindennapi életet juttat eszünkbe, mely vidám és kedves és hétköznapi léptékű. És nagy élmény, hogy voltam Párizsban abban a kis kávézóban (Caffe des toux moulin), ahol dolgozott a főhősnő és ahol filmezték a film jó néhány epizódját. De természetesen a Bridget Jones naplóját sem kellene kihagynom, bármennyire leánkás film. Vagy - ha már a leánka témánál tartunk, akkor a Született feleségek margóján is tehetnék tanuvallomásokat.
Majdnem mindennevő vagyok filmileg, de van, amit olykor visszaöklendezek. Mondhatnám, hogy a korabeli, történelmi film, vagy valamely klasszikus regény avagy sztori megfilmesített változata mindig bejön, de például a Báthory Erzsébetről szóló The Countess egyáltalán nem tetszett, viszont a The Young Victoria nagyon nagyon. És azt hiszem - a világkasszasiker ellenére - az Avatart sem fogom megnézni. Noha szeretem a meghökkentő dolgokat, lehet, hogy még nem vagyok elég posztmodern. A Lars von Trier-filmeket nehezen tudom végignézni.
Számtalanszor az a benyomásom, hogy minden filmnek én írom a forgatókönyvét, annyira úgy alakul minden, ahogyan én is alakítanám. No ezek kicsit tucatfilmek. Amikor nem ilyennel találkozom, akkor meghökkenek. Olykor felháborodok, olykor elkeseredek, többnyire meglepődök. De emlékezni fogok rájuk.

nemes kortárs

eddig csak

olvashattuk ma láthatjuk-

hallhatjuk fancsikóról

vallathatjuk pápai vizekkel

szembesíthetjük nők-foci

témában

vizsgáztathatjuk dedikálásokkal

megfojthatjuk:)

hivatalos baki

egy estém itthon

Annak ellenére, hogy a felismerés első percében egy ijesztő home alone program körvonalazódott, a természetes védekező képesség ellenállt! Noha Petőfi is szóba került ( =)) ), nem apás-borozós, sokkal inkább kacagóversennyel egybekötött, örkényi humorral fűszerezett, kisvárosi hétköznapok kellemes és kellemetlen tapasztalatával teletűzdelt négy órás gondűző leánykodás alakult. Nyolc szín, nyolc meglátás, nyolc különvélemény:) Akik egy-egy - szerencsére! - eltávolíthatatlan színfoltjai a csíkszentszeredai öt évnek.

Kezdődött egy nárciszi jelenséggel. Aki feltétel nélkül és nyílt módon barátnak szegődött. Budapesten vajas kenyereket kent, üzeneteket hordozott, vonatjegyeket kölcsönzött, pecséteket és örömteli pesti napokat szerzett. És elsőként fehérbe öltözött:) Neki köszönhetően kicsit később egy állandó szardíniai tengeri nyaralásra emlékeztető türkíz színeket felvillantó és idegen nyelvű fejlődést elősegítő egyén is belépett a palettára.

Folytatódott egy mosolygó és soha nem morgó bordó árnyalattal. Aki a borús és napsütéses napokhoz egyformán a megértő támogatást nyújtotta, az olykor méregzöld hétköznapok árnyoldalainak fő ismerőjévé lépett elő, ennek minden előnyét és hátrányát felvállalva. És hozta magával az állandóan ízzó vörös jelenséget, aki - rövid idő ellenére - meghatározó szerepet kapott, és az állandó barátok listájának minenkori szereplője.

Egy évtizedes barátságnak sok hozadéka lehet. Ha el is vándorol az ember melegebb országba, maga után hagy néhány színes egyéniséget, akikkel lehet barátkozni. Így öröklődött meg két szikrázóan színes szereplő. Egy napszínű tündöklés, mely mindig mindenbe belelát, állandó energia-elemként szolgál, és mindig karnyújtásnyira van. Illetve egy lilás egyéniség, sok színnel, élménnyel, mesélni és kacagnivalóval, akivel átpletykált éjszakák, kipanaszkodott események, befejezetlen elbeszélések emlékeztetnek arra, hogy a közös vonások nemcsak a megnevezésben találtatnak;)

Végül jött egy forró csokis melegbarna állandó mosoly, a mindennapi apróságok fő csatornázója, a szakmai kudarcvölgy látója, és otthoni világ szinte egyetlen kapcsa. Ha ő nyer, szivesen veszítek a kártyában:D

Színt hoztak egy magányosnak induló estébe, hangulat és színpompát egy multikolor lakásba. De évek óta színeznek egy néha csak külsőre élénk életet! És mindenik szín igencsak illik ezekbe a zöld hétköznapokba:)

56

Nem sok köze van az oroszokhoz. De hozzám annál inkább. Róla ritkán szól a fáma. Nem azért, mert egy blogger gondolatait nem foglalkoztatná ez az igen fontos (esetemben) X-donor, hanem mert róla keveset, komolytalanul, következetlenül mondani nem lehet.

Aki nevet, családot, mintát, elkoptathatatlan elv-rakományt, szilárdságot, hallgatag támogatást, bölcs szerénységet, elhallgattathatatlan igazságérzetet és fel sem lehet sorolni mi mindent adott. Mindig. Mindenben. Élő példaként sokakat kötelezett és kötelez. Van akivel a számtant szeretette meg, vagy a néptáncot, van akivel a pedagógusi pályát, és van (eddig még csak kettő delikvens), akivel a biciklizést, sízést, korcsolyázást, meggyszedést, barkácsolást... Van, aki hozzám hasonlóan fenntartások nélkül szereti, van aki mélységesen tiszteli, van aki (számunkra ismeretlen okokból) irigyli, de közömbös emberek körülötte nem szoktak lenni.

A nagy példakép. Akit soha nem lehet utólérni emberismeretben, bölcs döntésekben, az élet mindent elrendez-felfogásban, az anyagiak elutasításában, a tartásban és egyenességben. Szülőként utánozhatatlan, emberként követhetetlen, barátként megbánthatatlan, támaszként elidegeníthetetlen. Isten éltessen!

útravaló

Ha utazás van kilátásban.

De nem búcsúzó, hanem búcsúztató szerep osztódik - kivételesen - ránk.

És ha egy hétköznapiasan is viselkedő, de egyértelműen mesebeli hős az induló. Érthető tehát, hogy előkerül a hamuban sült pogácsa ötlete. Merthogy annak elkészítési módját szerény ismereteim szerint még soha nem derítette ki egyetlen mesekutató sem. De a mi mesénk narrátora nem ragaszkodott a hamuhoz, csak a pogácsához. Az ötlet és recept egy igazi minden hájjal megkent konyhatündértől lopódott, az eredmény meg utazik majd a tarisznyában. Remélhetőleg megevődik:)

magasan a léc:)

Ha az ember sokáig virtuálisan is elérhetetlen és invizible, akkor annak oka kell legyen. Jó, ha minél jobb alibit húz elő, ha már lemondott mindenféle szilveszteri meghívást, ismét kizárta a házszentelőket, nem küldött újévi sms-eket. Nohát alibinek nem túl szilárd, de annál kellemesebb volt:)

A tett helyszíne pedig egy vörösmarthys hármashatáron leledzik, A-I-SLO, de azért A. És érdemes menni. Mert plusz 1-2 fokban is lehet tekercselni:) És természetesen valamilyen német nyelvet lehet használni, de főleg a síléceket:D